Egy év után látszólag véget ért Szócska Miklós kötéltánca: a kormány keddi ülésén zöld utat kapott programja, a Semmelweis-terv megvalósítására. Ezzel eldőlt, hogy nincs „nagy Mikola-visszatérés”, Pesti Imre is szögre akaszthatja egy időre egészségügyi reformterveit.

Viszont nem került pont a Fidesz erős emberei és az államtitkár vitája mögé azzal, hogy a kormány csak a fővárosi kórházak államosításának adott szabad utat, az egyéb megyei tulajdonú intézményekének nem.

Térségi ellátórendszer, szabályozott betegutak, hamburgeradó – csak néhány új fogalom, amellyel meg kell majd ismerkedniük a betegeknek, orvosoknak az egészségügy várható átalakítása alatt. A cél az, hogy a meglévő pénzt úgy osszák újra, hogy abból nagyjából kijöjjön a tízmillió magyar orvosi ellátása. A jelenlegi szétaprózott ellátórendszert nyolc nagy térségbe csoportosítva szerveznék újra, úgy, hogy valamennyi betegségre legyen kezelőhely, a drága ellátásokat viszont csak specialisták végezhessék. És nem a beteg választ, nem is az orvosa dönt: kötött pályákon lehet majd közlekedni, hogy mindenki oda kerüljön, ahol a reformterv szerint a legnagyobb reményei lehetnek.

Új impulzus

A terv megosztja a Fidesz vezette megyéket. Leginkább azok az erős emberek tiltakoznak, akik sok pénzügyi és politikai kockázatot vállaltak kórházaik megmentéséért.

Azaz Szócska győzelme nem végleges.

Mindenesetre mától államosíthat, igaz, csak a fővárosi kórházakat, és új ellátási térségekre oszthatja az országot, ha kell, a finanszírozási szabályok újraírásával átrajzolhatja a kórházi térképet. Szervezheti a betegutakat, ami alig különbözik az egyszer már a kórházi lobbi által megfúrt ellátásszervezéstől. Csakhogy ettől a modelltől a kormány sem vár diadalmenetet. A kormánydöntést bejelentő sajtótájékoztatón Réthelyi Miklós miniszter sem zárta ki, hogy lesznek miatta tüntetések, tiltakozások.

Szócska másik fontos célja, hogy az apadó pénzből finanszírozhatóvá váljék az orvosi ellátás. Csakhogy a kormány ugyan odaállt program mögé, de pénzt nem adott. A rendszerből most is több százmilliárd forint hiányzik. A Semmelweis-tervben is csak uniós fejlesztési forrásokról, belső tartalékok mozgósításáról és új egészségügyi adókról esik szó. Csupa olyasmiről, aminek megszerzéséhez több tárca – köztük a gazdasági minisztérium – bólintására is szükség van. Ez utóbbi eddig sem öntötte két kézzel a pénzt az egészségügybe, sőt a Széll Kálmán Tervvel éppen újabb 150 milliárd forint elvonására készül. Pedig az új rendszerben már az első infúziós állvány arrébb tolásához is pénzre van szükség, és a türelmüket vesztett orvosok sem várnak, amíg a nagy átszervezés közben a fizetésük is emelkedik.

Arra sem lehet mérget venni, hogy a fideszes önkormányzati erős fiúk majd végleg feladják és nem állnak elő azzal, ha az államnak lenne pénze a kórházak működtetésre, akkor miért nem adja oda azt nekik, hogy sikerüket a következő választásokon is alábéleljék kórházaik megtartásával.

A reformterv, a továbblépés vázlata megvan tehát, de nem dőlt el még a kórházaktól távoli, ugyanakkor meghatározó kérdés, valójában ki – a Fidesz egészségpolitikusai, a közigazgatási és igazságügy-miniszter vagy a KDNP-re bízott Nemzeti Erőforrás Minisztériuma – irányítja az egészségügyet. Ez a tisztázatlanság már eddig is sokat ártott az egészségügyi reformnak, és csaknem elemésztette Szócska meghirdetett, „az egészségügy megmentésére” készült vitairatát. A terv végül megszületett, ami önmagában is eredmény.