Csárdaavató volt a napokban Hortobágyon, ahol az uniós agrárminiszterek jelenlétében magyar kollégájuk büszkén adta át a megújult háromszáz éves épületet. Volt nagy sürgés-forgás, lám, a magyar nemzet méltó hagyományaihoz, a pörkölthöz pálinkát is ittak a miniszterek, lehet, hogy a kilenclyukú is többnek látszott a végén, így aztán elégedetten mehettek haza, lám, micsoda hely ez a Hortobágy. És szegényeknek fogalmuk sem volt arról, hogy a csárda másnap már ki se nyit, mert nincs, aki üzemeltesse, és különben is, a pörkölt sem helyben készült, hanem egy debreceni étteremből hozatták, de hát ott is jól főznek.

Legyinthetnénk, hogy ilyenek vagyunk, teremtünk olyan világot, amellyel becsaphatunk mást meg önmagunkat is ideig-óráig, és az efféle önbecsapások, még ha csak néhány percig tartanak is, magasztos pillanatokat hoznak, mert jó hinni, hogy van csárdánk jóféle étkekkel, csak aztán mindig kijózanítón fordul a világ, mint a gazdaság, és végül bezár a csárda, amit üzemeltető híján nyilván a tulajdonos nyitott ki és zárt be még aznap. A tulajdonos rendelte az ételt-italt, és a tulajdonos fizeti a számlát. A kulcs pedig, mégiscsak nemzeti örökség a Hortobágyi Csárda, az államnál van. És ez nem délibáb. Ajjaj.

Olyan ez, mint a gazdasági fordulat – van is meg nincs is, vagy ahogy Orbán Viktor mondja, már megtörtént, de még nem egészen. Igaz, ha ebből a kedvező fordulatból a tömegek mit sem észlelnek, akkor nyilván rosszul érzik, és meg kell győzni őket arról, hogy amit érezni vélnek, az nem is az, amit valójában éreznek.

A munkanélküliséget például biztos elég sokan érzik, de csak széttárják a kezüket, mert ha valóban a munkanélküliség az egyik legfőbb közellenség, akkor mi a fészkes fenéért kellett szétverni a teljes közmunkarendszert? Aha, mondják, fordultunk is, megmég nem is, majd lesz ez teljes fordulat is, csak hát a helyzet az, hogy ebbe a kis fordulatba bizony, meglehetősen sokan belerokkannak kissé.

Nem baj, vissza kell terelni őket a munkaerőpiacra. Ez eddig akár rendben is volna, de hová is? Orbán szerint az elmúlt húsz évben amit nappal megépítettünk, azt éjszaka lerombolták. Még ha így is volna, mihez kezdjen az, aki szerint most már nappal is csak rombolnak, „turbódízel fokozatban”, és éjjel nem alapot ásnak, hanem újabb és újabb árkokat? Nemzeti együttműködés ide vagy oda, a szakadékok mélyülnek, a háló, ha volt is, szétszakadt. Romboló nyolc évre jött egy még rombolóbb, csak most valóban kormányoznak. Így.

Egy szakasztott csárda. Kicsinosították, jönnek a miniszterek, nagyokat esznek, vigadnak, de nincs aki üzemeltesse, és aki később arra téved, zárt ajtót talál. Bezzeg a kocsma, az nyitva, jó sokan összegyűlnek benne, könyökölnek a pultra, és rohadt büdös van, de legalább szép a környék ott a Hortobágyon, a kilenclyukúnál, a délibábos ég alatt.