A panamaútvesztő
A feljelentők és vádlók (illetve a mostani kormányerő) valós bűntettek jogos szankcionálásáról beszélnek. Valószínűleg nem egészen alaptalanul. Az érintettek (s egyre inkább a korábban őket jelölő párt is) a cáfolat vagy a kínos hallgatás mellett immár szóba hozzák a részrehajló igazságszolgáltatás, a politikailag motivált leszámolás ellenvádját. A számvevőszék, a vádhatóság élére korábbi pártkatonáit helyező Fidesz-mentalitás tükrében ebben is lehet valami. A hatóságok munkájába történő illetéktelen, jogsértő, direkt kormánypárti beavatkozásra (még) nincs bizonyíték. De a kormánypártok informális ellenőrzése alá vont (egyre növekvő) médiaszelet szemérmetlen, tendenciózus elfogultsággal tálalja az ügyeket.
„…míg a Kormánynak vagy a Fidesznek kedvezőtlen hírek szinte teljesen hiányoznak az esti híradókból, addig a Magyar Szocialista Párthoz kötődő megjelenések nagy többsége negatív tálalásban kerül a hírműsorokba. Egy évvel a Fidesz kormányzásának kezdete után – az ATV kivételével – még mindig minden csatornán az MSZP-hez kötődik a legtöbb negatív hír. A szocialistákról pozitív kontextusban nemcsak a Hír TV-n, de az m1, a Duna TV és a TV2 hírműsorában sem szerepelt egyetlen hír sem. (...) A kiegyensúlyozottság fogalma – az RTL Klub kivételével – lényegében nem létezik az esti híradókban, és a két közszolgálati televízió még a Hír TV-nél is jelentősebb teret biztosít a kormánypártok számára” – olvassuk a Policy Solutions múlt havi elemzésében.
Hogyan tegyen igazságot bizonytalan szavazóként az átlagos újságolvasó? Mi van itt: valóságos panamaútvesztő vagy szimulált kompromatmátrix? A legéletszerűbb verzió az, hogy egyik oldalon sincsenek kristálytiszta jellemek és fekete-fehér helyzetek. A fővárosi önkormányzatot (illetve bizonyos kerületi helyhatóságokat), a BKV-t, több minisztériumot, szakintézményt átfogó ügyek gyanúsítottjai közül jó néhányan bizonyára sárosak. De még ha jogilag ártatlannak (vagy kevésbé vétkesnek) is találtatnak majd, a hozzájuk kapcsolt tranzakciók megtörténte önmagában is olyan vezetői felelősséget keletkeztet, ami morális, szakmai és politikai téren diszkvalifikálja őket, s mindazokat, akiknek pozíciójuknál fogva rálátásuk lehetett ezekre az ügyekre.
Ugyanakkor erkölcsi, általános közéleti vagy szakpolitikai felelősség jogállamban nem lehet automatikusan büntetőjogi számonkérés tárgya. Politikai és morális bűnöket a nép szankcionálhat – a választásokon. 2010 tavaszán az MSZP szégyenteljes bukásával ez megtörtént. Egyáltalán nem zárható ki, hogy a letartóztatásban vagy házi őrizetben lévő másodvonalbelieknek büntetőjogi értelemben is voltak „felső kapcsolataik”, de ez nem is feltételezhető zsigeri automatizmussal. Tavaly ilyenkor, a Hagyó-ügy kulminálása idején írtam: „Hagyományos, szürkezónás pártfinanszírozás helyett ez inkább már szimpla rablógazdálkodás... ezen a szinten a korruptságnak már csak alibiből van küldetéstudata… A korrupció, amely hajdanán mégiscsak úgymond »nemes ügy« jegyében... egy demokratikus párt működésének, kampányköltségeinek szükségszerűen immorális, etikátlan biztosítása oltárán zajlott, egyes gazdasági társaságok öncélú, önérdekű haszonszerzésének puszta eszköze, fejőstehene lett.” (Hagyó Miklós, a beteg MSZP tünete, hvg.hu, 2010. március 17.)
Persze lehet, hogy volt „felső kapcsolat” – de az is, hogy nem. Ugyanannyira (sőt még inkább) életszerű, hogy a törésvonalaktól szabdalt, belharcoktól gyötört MSZP-ben nem volt felső kontroll, amely (már csak józan önérdekből is) rendszabályozhatta, mérsékelhette volna a klientúrát. Valószínűleg az sem áll távol az igazságtól, hogy akképp lettek ezekből az ügyekből „ügyek”, hogy a pénzszivattyúmellől kitúrt egyik oligarcha felnyomta a másikat. A Fidesz (és a neki parírozó apparátus) fanatikus ügybuzgalommal keresi ama bizonyos „felső kapcsolatot”, aki természetesen nem lehet más, mint Gyurcsány Ferenc. Kimondatlan (vagy talán ki is mondott) elvárás a rács mögött lévők felé: „Nevezd meg a felső kapcsolatod, s akkor köthetünk üzletet, beszélhetünk vádalkuról.” A görcsös politikai elfogultság, a rögeszmés prekoncepciók és megfelelési kényszerek rabigájában nyögő jogszolgáltatást pedig egy idő után az sem fogja érdekelni: létezik-e valójában ama bizonyos, fölfelé vezető szál? A Magyar Hírlapban (Tátrai Miklós nem falaz Gyurcsánynak, 2010. november 5.) tavaly még Gyurcsányt netán leleplező sztártanúként bemutatott Tátrai Miklós, volt MNV-vezér a Népszabadságban már arról beszélt: „Vannak jelek, hogy 2009 tavaszától mind a kormányban, mind az MSZP vezetésében voltak olyanok, akik a saját jövőjük érdekében különalkut próbáltak kötni. Ezek tárgya Gyurcsány feje is lehetett. Ezek az emberek készséggel asszisztáltak az ügy felfújásához. – Komolyan gondolja, hogy eleve Gyurcsány volt a célpont? – Nehéz mást gondolni… Ha valaki áttanulmányozza az iratokat, világossá válik számára az egész eljárás abszurditása. A kérdések 80-90 százalékának ugyanis semmi köze a velem szemben megfogalmazott gyanúhoz... Régóta nyilvánvaló, hogy a politika ebben az ügyben meg akarja állapítani a volt miniszterelnök felelősségét. Szerintem már rég világos, hogy nem történt bűncselekmény, de nincs mód arcvesztés nélkül visszavonulni… A nyomozati cselekményekhez időzítve a nyomásgyakorlás demokráciákban szokatlan eszközei is előkerültek.” (Varga G. Gábor: A fő célpont Gyurcsány volt – interjú Tátrai Miklóssal, Népszabadság, 2010. december 31.) Nyilván lesznek olyanok is, akik hajlandóak tisztákat besározni (vagy kevésbé sárosakra a saját mocskukból rákenni), hogy szabaduljanak.
A legnyilvánvalóbb (és legláthatóbb) immoralitás – vagy annak látszata – sem jogosít fel szubjektív (ráadásul politikai érdek alapján szelektáló) igazságérzettől vezérelt, jogsértő önbíráskodásra, a törvény betűjének kiforgatására, hatalmi visszaélésre. Viszont bármennyire aggályos is a jogállam fundamentumát kikezdő narancsuralmi törekvés a Gyurcsánnyal (vagy bárki mással) történő leszámolásra, ha a megcélzott személy valóban sárosnak bizonyul, akkor nem lehet (és nem is szabad) elvtelenül védeni. A csúcsra pörgetett „elszámolási leszámoláskampány” két potenciális vesztese azMSZP és a Jobbik. Hogy a szocialisták miért, az világos. A Jobbik pedig azért, mert ha a Fidesznek sikerülne elítéltetni Gyurcsányt, akkor átszippanthatná magához a Jobbikhoz lazán kötődő rendpárti szavazókat. Ha csak jogsértő módon sikerülne Gyurcsányt börtönbe zárni (Hodorkovszkij-variáns), az még jobb. Stílszerűen: az a jobbik. Akkor még a jogállam bátor feltörését ambicionáló hungaristák is átállnának Vonától Orbánhoz, miként Zjuganov kommunistái Putyinhoz. Ha Gyurcsányt felmentik, az sem olyan nagy baj. Ez egyrészt megnyugtatná a Fidesz mérsékelt támogatóit (lám, lám, itt mégiscsak jogállam van), a jobbszél felé pedig előadhatják azt, amit a Magyar Hírlap vezérpublicistája: micsoda szarvashiba, hogy „Az alkotmányozók kisujjal sem nyúlnának hozzá a terhes múlttól és a belső kontraszelekciótól recsegő-ropogó igazságszolgáltatáshoz, meghagyva például a bíróságoknak a Horn-kormány idején elnyert, Európában is példátlan fokú önkormányzatát, ahelyett hogy pontosan rögzítenék a mindenkori parlament beleszólási lehetőségét a bírói elöljárók kiválasztásába.” Na de most majd kétharmaddal (plusz Jobbik) teszünk róla.
Egyetlen ellenzéki párt van, mely akkor is nyer, ha Gyurcsányt (vagy bármely más csúcsszocit) – jogosan vagy jogtalanul – elítélik, s akkor is, ha fölmentik (vagy nem is vádolják be.). Az LMP. Ők azok, akik az érintettség gyanúja nélkül támadhatják az MSZP-t, ha rábizonyosodott a korrupció, s a Fideszt, ha a jogon kívüli eszközökkel akarja ráhúzni a koholt panamavádat a szocialistákra. Továbbá egyedül ők azok, akik szalon- és demokráciaképes módon tudnák hasznosítani ama tényeket, melyek igazolják, hogy együtt lop(ott) a Fidesz és az MSZP. A szombathelyi MSZP-s frakcióvezető, „Czeglédy Csaba szerint az MSZP és a Fidesz között a korrupciós ügyekben hallgatólagos megállapodás volt, amelyet a Fidesz felrúgott. Így a mostani kormánypárt szent marad, az MSZP-re meg bélyeg került.” Az elszámolási hadjárat mottója lehetne: „korrupció az, amiből kihagyták a Fideszt”. Miből is nem lett hangos botrány? A Eclipse-ügyből, a Grupo Milton beruházásaiból, a még 2009 végén lemutyizott (utóbb jogsértőnek ítélt) rádiófrekvencia-pályázatból.Mindháromra áll, hogy szálai nem csak egy irányba mutatnak. „Egyesek úgy vélik, a választási küzdelemben győzni akaró Fidesznek éppúgy van takargatnivalója ezekben az ügyekben, mint a mutyizások posványában lassan elsüllyedő szocialistáknak.
A szerző közíró
