Úgy irányítottak a Corvinusra, mint a legtöbb egyetemi oktatót: szakterületem jeles személyiségeinek világméretű hálózatán át, amelyben ez az egyetem komoly hírnévnek örvend. A Corvinus története és kultúrája egyaránt hozzájárult e hírnévhez, és ez vonzza is a hallgatókat.

A tudásnak nagy jelentősége van Magyarország jövőjét tekintve, ezért úgy tűnik, hogy egy olyan politika, amely egyetemek megszűnését is tartalmazza, azt kockáztatja, hogy aprópénzre váltja az adófizetők hosszú távú befektetését, ráadásul éppen akkor, amikor a megszerzett hírnév kezd – a szó szoros értelmében is – kifizetődni.

Az induló angol nyelvű, tudományos fokozat megszerzésére irányuló programok vonzzák a külföldi fizető hallgatókat – így jómagamat is. Ezek a programok hamarosan követendő példákká válnak, ám „felépítésük” évtizedekmunkáját és sok pénzt emésztett fel. Attól tartok, hogy egy ilyen drasztikus változás nem annak a jele, hogy Magyarország újabb fizető „fogyasztókat” kíván szerezni a magyar felsőoktatásnak, legfeljebb meghagyja azokat, akik már itt vannak.

Értem, hogy azoknak az egyetemeknek a „listája”, amelyek bezárását fontolgatják a „nem kellő hatékonyság” szempontja alapján alakult ki. Ha így van, hadd kérdezzem meg: milyen más tényezőket tartanak még fontosnak egy program vagy egy egyetem fennmaradásának eldöntésében? Az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Akadémiája/Nemzeti Kutatási Tanácsa nemrégiben fejezte be az amerikai doktori programok felmérését, amelyek hasonló vitákat kavartak a teljesítményről és értékelésről: melyeket kell folytatni, és melyeket megszüntetni.

A tanulmány három széles kategóriát vizsgált: kutatási termelékenység, hallgatói támogatás és eredmények, valamint sokféleség. Ezek esetleg Magyarország számára is alkalmas felsőoktatási értékelési szempontok lehetnek annak eldöntésére, melyik intézmény maradjon, melyik szűnjön meg.

Végül: az Egyesült Államokban úgy vélik, hogy a minél többféle intézmény, a minél többféle képzettségű ember a gondolkodás szélesebb spektrumát és ez által jobb megoldásokat eredményez. Éppen ezért egyetemeink messzemenőkig decentralizáltak, a legkevésbé sem öszszefogottak, és igencsak sok van belőlük. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy egyiken sincs javítanivaló, hogy a juttatásokat nem lehetne maximálni, vagy a felvételi létszámokat növelni: természetesen lehet és kell is. Ebből a szempontból –Magyarország méretét tekintve – úgy tűnhet, hogy akár egyetlen egyetem megszüntetése is csökkentené a gondolkodás diverzitását, ami pedig segíthetné a magyar tudományos kutatásokat. S nem vagyok biztos abban sem, hogy bölcs dolog ezt megkockáztatni.

A szerző doktoranduszhallgató