Csakhogy körülbelül ezzel egyidőben tőlünk délre komoly lépés történt a Mol „koronáján levő legszebb gyöngy”, a 47 százalékban (de többségben) horvát INA nemzeti tulajdonban való megtartására. Ez súlyos teherként nehezedhet a horvát–magyar kapcsolatokra. Az ottani, Hanfa elnevezésű pénzügyi felügyelet (a horvát PSZÁF) az ügyészség elé vitte a Mol állítólagos tőkepiaci manipulációit, melyekkel 50 százalék fölötti részt akart volna szerezni az INA-ban. Innentől a horvát ügyészség lép, a Hanfa intenciói szerint akár vádat is emelhet a Mol és annak tisztségviselői, továbbá horvát (vagy más) „bűntársaik” ellen.

A dolog kevéssé érthető a horvát belpolitikában bekövetkezett változások nélkül, de ha megértjük, akkor is felvonjuk a szemöldökünket, hiszen a mai magyar kormánynak s Orbánnak személyesen hovatovább két évtizede szívügye Horvátország.

A horvát belpolitikában pedig „csak” annyi változott, hogy a mai miniszterelnök, Jadranka Kosor elődje, Ivo Sanader (mindketten jobboldaliak) korrupciós vádakkal börtönben csücsül, s amilyen az élet, épp ez a Sanader nemcsak támogatta az INA Mol általi privatizációját, hanem aMol-t meg is bízta a horvát nemzeti olajvállalat kizárólagos menedzselésével. Üzletpolitikailag az INA-t a Mol tulajdonává tette, holott a magyar vállalat tulajdoni részesedését tekintve nem volt az. Pedig ami az INA-val történt Horvátországban (noha aMol az összeomlástólmentette meg) sokaknak nem tetszett, éspedig nemzeti érzületből.

Úgy fest, a „visszacsapásnak” eljött az ideje. De éppenmost? Amikor a magyar EU-s elnökség föltett szándéka Horvátország uniós csatlakozásának lezárása? A horvátoknak primér érdekük fűződik a magyar jóindulathoz. Ahhoz tehát semmiképp, hogy konfliktust keressenek a Mollal, mert az, újabban kétszeresen magyar érdekeket sért. A történtekre csak egy magyarázatom van, esetleg kettő. Az egyik, hogy a friss horvát álláspont szerint többségi tulajdont egy hazai cégben csak akkor szerezhet EU-s tagország, ha már Horvátország tagja az uniónak. Magyarán: ha besegítetek, tiétek lehet az INA. Ámde ez nem igazán rajtunk múlik, a zsarolás így értelmetlen. Talán a horvátok is tudják ezt, különben miért hívták volna Zágrábba a minap Tusk lengyel miniszterelnököt, Orbán utódát az EU-elnökségben? Ilyenformán meglehet, nemcsak, hogy az INA nem lesz „a miénk”, de adódik egy tanulság is: a vasba-vértbe öltöztetett politikai barátság olykor csak látszat. Lehet, hogy az „erősMagyarországból” történetesen a horvátok se kérnek.