Ami persze nem jelenti azt, hogy az erőforrás tárca átláthatatlan bugyraiban ne keringenének olyan papírok, amelyek a felsőoktatási törvény tervezetét mutatják. Csak hát ezek nem a kormány, hanem Hoffmann Rózsa elképzeléseit tükrözik. Márpedig nem kell nagy jósnak lenni ahhoz, hogy feltételezzük: azok után, hogy az államtitkár asszony szakmai vetélytársát, a nálánál fideszesként és oktatáspolitikusként is nagyobb névnek számító Pokorni Zoltánt egy etikai vizsgálattal próbálta meg elhallgattatni, ő már a világ legjobb törvényjavaslatával sem tud ebben a kormányban érvényesülni.

Amit lehet sajnálni és nem sajnálni – mi aránylag könnyen megvigasztalódunk majd, ha más veszi át a posztot –, de az tény, hogy ez csak a gond kisebb, mondjuk így, személyi része. A kormány a felsőoktatás dolgában ugyanis olyan csapdába hajszolta bele önmagát, amelyből szinte lehetetlen szabadulni. Mivel az ágazati költségek 40 százalékának megspórolását írta elő a maga számára, viszont nem meri bevezetni a tandíjat, most itt áll nagy tanácstalanságában: mégis, mit tegyen? Cselekedni muszáj, hiszen a felsőoktatás mai törvényi keretei között az államilag finanszírozott helyek számának radikális csökkentése és az intézményi rendszer átszabása nem lehetséges. De a törvényjavaslat elkészítéséhez azt azért mégiscsak tudni kéne, hogy hogyan lehet megoldani, ami momentán megoldhatatlannak látszik. Persze ha idáig eljutnak, a többi már sima ügy. Akkor már csak szavazni kell. (A szerk.)