Pár hónapja még új atomerőmű-építési hullámról szőtték az álmokat az iparágban, de a csendes-óceáni cunami gyorsan ébresztőt fújt. A katasztrófa után – a növekvő társadalmi ellenállás és a szigorúbb biztonsági követelmények miatt – 20-25 százalékkal nőttek a projektköltségek, néhány nagybank pedig egyszerűen törölte a választékból a nukleáris fejlesztések hitelezését.

A legnagyobb csapás azonban az eddig biztosnak hitt állami oldal felől érte az ágazatot. Jelenleg sehol a világon nem épül atomerőmű meghatározó állami részvétel nélkül, és az atomipar életben tartásához is mindig szükség van egy-egy erősen elkötelezett, a nukleáris energiatermelést stratégiai célnak tekintő államra. Ebből a sorból először Japán dőlt ki (ahol a földrengés után azonnal lefújták a reaktorépítési programot), most pedig Németország, ahol pillanatnyilag egyetlen nagy párt sem meri felvállalni nyilvánosan a politikai öngyilkossággal felérő atompárti hozzáállást.

A saját nukleáris technológiával rendelkező országok klubjában egy orosz, egy amerikai és egy francia játékos maradt. És – bár a mezőny szűkebb már alig lehetne – a nyerésre egyre kisebb az esély. A „biztonságos és olcsó atomenergia” mítosza Fukusimában a romok alatt rekedt.