Michl József (KDNP) 2011. május 1. napján benyújtott önálló képviselői indítvány keretében javasolja, hogy  augusztus 15-e legyen munkaszüneti nap a jövőben (2012-től). Indoklásának egyik részlete: „A kommunista diktatúra éveiben eltörölt ünnepet már Szent István király is megülte, ezen a napon ajánlotta Magyarországot a Szűzanya oltalmába. Ezért nevezik Krisztus szülőanyját Magyarország égi pártfogójának, vagyis Patrona Hungariae-nek, hazánkat pedig Regnum Marianumnak… Az ünnep Magyarország történelmében, hagyományaiban, vallási életében betöltött szerepe miatt indokolt ismételten munkaszüneti nappá nyilvánítani. Úgy gondolom, hogy Nagyboldogasszony hivatalos ünneppé, munkaszüneti nappá tétele a nemzet egész áldásává lehet.”

Varga László (KDNP) 2011. május 9-én – tehát nyolc nappal később – benyújtott önálló képviselői indítványa pedig azt szorgalmazza, hogy a munkaszüneti napok sora bővüljön nagypéntekkel. Itt érdemes leírni Varga képviselő úr teljes indoklását: „Nagypéntek ünnepe az Európa önazonosságát jelentő keresztény kultúra alapvető egyik kiemelkedő napja, amit minden magát keresztény/keresztyén egyháznak valló közössége a legnagyobb ünnepei között tart számon. Ezen a napon emlékezik a világ kereszténysége/keresztyénsége Isten szeretetének legnagyobb bizonyságára a golgotai keresztre, Jézus Krisztus megváltó halálára. Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájától kezdve az útszéli keresztig minden erre a napra emlékeztet, éppen ezért szükség lenne ezt a napot munkaszünetté nyilvánítani, ezzel is lehetőséget adni a hívő emberek számára az elmélyülésre, az áhítatra. Európa jó néhány országában, így különösen Németországban, Ausztriában, Olaszországban, Portugáliában nagypéntek jelenleg is munkaszüneti nap.”

Figyelmesen elolvastam a két rövid törvényjavaslatot (az indoklásokat is). Egyoldalúnak ítélem képviselő urak fent ismertetett argumentációját, ezért szeretném bemutatni az érem másik oldalát.

A munka törvénykönyve – a tervezett módosítások e jogi normát érintenék – a munka világának „sarkalatos” törvénye, amelynek bármilyen módosításakor érdemes szakmai ismérveket és érveket is figyelembe venni. A fentiekhez hasonló tartalmú törvényjavaslatok benyújtása előtt célszerű elemezni az éves munkaidőalap összetételét: az azt növelő (pl.: túlmunka) és az azt csökkentő (pl.: keresőképtelenség, képzésen való részvétel stb.) tételeket is, az alap-, pót- és rendkívüli szabadságok rendszerét. Esetünkben biztosan vizsgálni kell: vajon miként illeszkedik a tervezett korrekció a többimunkaszüneti nap ma hatályos rendszeréhez? Akarjuk-e, hogy egyik legjelentősebb ünnepünk (augusztus 20-a) előtt öt nappal legyen egy újabb munkaszüneti nap, akarjuk-e hogy a húsvéti ünnepek immár négynaposra hosszabbodjanak? (Már csak idő és fantázia kérdése, hogy mikor válhat nagycsütörtök is munkaszüneti nappá, hiszen e jeles nap az utolsó vacsorának és a szenvedés kezdetének állít emléket, tehát a fentiekben olvasható képviselői érvelés jellege, logikája megengedi ezt a feltételezést.)

Egyoldalúnak tűnik az Ausztriára, Németországra, Olaszországra és Portugáliára való hivatkozás, mert Európa „jó néhány” országában – így Csehországban, Franciaországban, Luxemburgban és Lengyelországban – nagypéntek nem munkaszüneti nap. Nagyboldogasszony és nagypéntek együttes – „munkaszünettel” való – ünneplése az EU–27-ek közül mindössze öt tagországban történik; azaz mindkét napot kevés helyen biztosítják.

Zárójelben jegyzem meg: nem igazán kedvelem az automatikus, az országok fejlettségi szintjét figyelmen kívül hagyó, a nemzeti sajátosságokkal és szokásokkal nem számoló EU-s összehasonlításokat. Németország és Ausztria gazdasága „bivalyerős”, iparuk és mezőgazdaságuk termelékenysége e téren is nagyobb mozgásszabadságot biztosíthat számukra. Olaszország és Portugália lakosságának vallási összetétele (85%, illetve 94% római katolikus), a hithez és a hitélet gyakorlásához való viszonyuk jelentősen eltér a magyarokétól. Egyszerű és bárki által ellenőrizhető példára hivatkozom: nézzék meg egy spanyol, portugál, argentin vagy olasz labdarúgó égre szegeződő átszellemült tekintetét a gólszerzés örömében. A mozdulatok, a gesztusok világosan kifejezik, hogy a sikert elsősorban kinek köszönik.

Michl és Varga képviselő urak indoklásai nem tartalmaznak szakmai érveket, egyszerűen nem foglalkoznak az ajánlott munkaszüneti napok bevezetésének gazdasági hatásaival. Erre egyetlen mondatot sem szentelnek. Pedig illene: gondoljunk csak munkaszervezési, logisztikai és adóbevételi szempontokból a kiskereskedelmi boltok, a pénzintézetek és közhivatalok zárva tartására, a fizetett ünnepekre járó nemzetgazdasági szintű teljesítmény nélküli munkabérfi zetésekre, a menetrendekre, vagy arra, hogy a két újonnan bevezetésre javasolt ünnep tovább nehezíti az éves rendes szabadságok kiadását.

Nem világos az sem, hogy az azonos politikai irányzathoz tartozó két parlamenti képviselő miért nyolc nap eltéréssel és miért nem „egy füst alatt” adta be módosító indítványát? Lehetséges, hogy egy ilyen fontos törvény (munka törvénykönyve) tervezett változtatását megelőzően az azonos frakcióhoz tartozó képviselők nem konzultálnak? Miként illeszkedik a két különálló javaslat ahhoz a kormányzati koncepcióhoz, hogy Magyarország jelenlegi helyzetében minden törvényes eszközzel segíteni kell a legális munka végzését, az értelmes termelő, kereskedő és szolgáltató tevékenységet. Az ország mostani helyzetében én biztosan az értékes munkaidőalap és a munkahelyek védelmét helyezném előtérbe és nem a munkaszüneti napok szaporítását.

A fizetett munkaszüneti napok tervezett 20 százalékos emelése (tízről tizenkettőre emelkedne) érzékelhetően csökkenti a nemzetgazdasági szintű éves munkaidőalapot, ami a termelési és szolgáltatási értékek százmilliárdos nagyságrendű kieséséhez vezethet.Mérlegelték ezt a kezdeményezők? Lehetséges, hogy a munkaügyi kapcsolatrendszert szabályozó (egyik) legfontosabb törvény tervezett korrekciója esetén nem szempont a magyar gazdaság érdeke?

Azért is kockázatos a képviselő urak indítványa, mert az ilyen karakterű – és ötletszerű – javaslatok könnyen követőkre találnak, és garmadával jöhetnek az újabb és újabb kiforratlan, nagy népszerűségnek örvendő kezdeményezések. Rövid felsorolás az elmúlt évek nem megvalósuló, de rögtön aktualizálható „terméséből”: január 6. (vízkereszt), április 22. (a Föld napja), október 31. (a reformáció emléknapja).

A munkaszüneti napok növelésével kapcsolatos vállalkozói vélemény közismert: jelen gazdasági helyzetünkben semmi nem indokolja a fizetett munkaszüneti napok számának bővítését. De ha a politikai döntéshozók szerint mindenképpen szükséges egy újabb fizetett munkaszüneti nap rendszerbe iktatása, akkor figyelmükbe ajánlom december 24-ét (ekkor a Megváltó születésére emlékezünk), ami vallási, humanitárius és szakmai szempontok alapján is elfogadható megoldás lehet. Úgy gondolom, hogy ezt a választást Magyarország égi pártfogója is jó szívvel támogatná.

A szerző a Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára