Öröm és üröm

Felemelő és feledhetetlen élményt jelent a magyar állampolgársági eskütétel a külhoni magyaroknak. Keménynek hitt, politikai csatározásokban edződött magyar emberek a könnyeikkel küszködnek a Himnusz és nemzeti énekünk, a Szózat éneklése közben, de nem különben az új hazára –Magyarországra – való állampolgársági eskü szövegének elmondása közben is.

Alkalmam volt személyesen is megtapasztalni, a befogadó anyaország gesztusa hogyan is tud hatni rám, aki tulajdonképpen sohasem szándékozik elhagyni szülővárosát, még annak ellenére sem, hogy Szerbiában a kisebbségi jogainkat időnként sárba tiporják.

Ugyanazokban a napokban, amikor a honosítási kérelmem pozitív elbírálásáról értesített a SzabadkaiMagyar Főkonzulátus, szembesülnöm kellett azzal, hogy a már magyarosított nevem a szabadkai belügyi titkárság forgalmi ügyosztályán Györgyről „Gyorgyra” módosították, de a vezetéknevemről is elhagyták az ékezetet!

Tették ezt a személygépkocsim forgalmi engedélyével és a jogosítványommal is. Pedig tiltakoztam! Nem értettem és még ma sem tudom megérteni a miértet, hiszen a másik irodában a személyazonossági igazolványt hibátlanul ki tudták állítani. Talányos kérdés az is, hogy a szerb állam hogyan fog reagálni a panaszomat képviselő Magyar Nemzeti Tanács ombudsmanhoz eljuttatott beadványával kapcsolatban. Jelenleg az ügyem – már hetek óta – nyugszik. Pontosabban szólva, az illetékes főnök behívatott és tudatta velem, hogy Gorán Basity, az állampolgári jogok biztosa írásos magyarázatot kért, hogy Szabadkán miért nem tartják be a hatályos nyelvhasználati törvényt, amely lehetővé teszi a magyar nyelv használatát is. Elfogadható indokot a nevem megmásítására a rendőri közigazgatás eddig még nem tudott adni! Nevetségesnek tartom azt az állításukat, hogy eddig rajtam kívül senki sem ragaszkodott ahhoz, hogy a nevét a magyar helyesírás szabályai szerint szeretné viszontlátni!

Szemmel látható jogsértést követnek el a szerbiai belügyminisztérium okmányirodái neveink megmásításával! Egy programozni tudó informatikus szakember valószínűleg játszva meg tudná oldani az ékezethiány kiküszöbölését. Feltéve, ha ez a valós oka neveink elcsúfításának.

Nagy Kanász György Szabadka

– Olyan gyorsan alakulnak mostanában a szabályok... Nem lenne felelőtlenség olyan hosszú távban gondolkodnom, mint ez a jövő kedd?
– Olyan gyorsan alakulnak mostanában a szabályok... Nem lenne felelőtlenség olyan hosszú távban gondolkodnom, mint ez a jövő kedd? MARABU RAJZA
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.