Barack Obama szónoki képességei megint elvarázsolták a hallgatóságát. Most jobban értem, mint valaha, miért választották őt elnöknek. Tegnapelőtti beszédében sikerült olyan benyomást keltenie, mintha az Észak-Afrikától az Öböl-vidéken át Szíriáig végigsöprő autokráciaellenes forradalmi mozgalmakat az amerikai szabadságeszmény segítette volna világra. Ihletés szintjén ez elvileg nem tagadható, de „lenn a terepen” az Egyesült Államok e mozgalmaknak gyakorlatilag semmilyen támogatást nem adott.

Sőt Obama arra a „forró” kérdésre sem adott választ, hogyha a NATO repülőgépekkel védelmezi a líbiai lázadókat Kadhafi gyilkos önkényével szemben, akkor ugyanez a recept miért nem érvényes a szíriai elnök, Basir Asszad hasonló önkényére? Továbbá: nincs két hete, hogy Sarkozy francia elnök ezt nyilatkozta: „Amikor a népek szabadságért kiáltanak, Franciaország az ő oldalukon fog állni.” Így kötelezte el magát Obama is, igaz, ígért toldalékul egy kis „Marshall-segélyt” is, amelyből nagyon nagy részt Egyiptom, kisebb részben Tunézia részesül majd.

Mindez azonban senkit se érdekelt. A közönség az izraeli–palesztin konfliktusról akart hallani. Az „átkötést” Obama – ügyesen – úgy oldotta meg, hogy az egész Közel-Keleten rügyező demokrácia „nem összeegyeztethető a megszállással”. Mármint az izraelivel.

Sokan óriási retorikai tettnek gondolják, hogy az amerikai elnök a majdani önálló palesztin állam és Izrael határait az 1967-es háború, tehát a megszállás előtti határok mentén mondta kívánatosnak. Obama demarsát majdhogynem forradalmivá nagyította az épp Amerikába tartó Netanjahu, a jobboldali-nacionalista izraeli miniszterelnök azonnali replikája: a ’67-es határok „védhetetlenek”, ergo biztonsági okokból elfogadhatatlanok Izrael számára.

A látszat egy amerikai–izraeli konfliktus mellett szól. De csak az. A beszédből tudniillik hiányoztak az izraeli telepítéspolitikát, a kész tények politikáját kárhoztató szavak. Továbbá: Obama az Egyesült Államok részéről nemkívánatosnak minősítette a független palesztin állam ENSZ általi, őszre várt deklarálását, amivel hideg vizet öntött az immár egységesült palesztinok fő politikai céljára. Aztán kiállt Arab-Palesztina demilitarizálása mellett; az ikerszó nem a palesztinok biztonsága, hanem államuk „életképessége” volt.

Végül a láthatatlanul távoli jövőbe tolta az izraeli–palesztin alkut a két legérzékenyebb kérdésről: Jeruzsálemről és az elűzött palesztinok visszatéréséről. A liberális izraeli Haarec szemleírója szerint a beszédet akár Netanjahu is elmondhatta volna. Szavak, szavak – és Kelet-Jeruzsálemben megint épül egy hatalmas zsidó telep.

Aki azt hitte, hogy Obama frontot nyit Izrael ellenében, az bolond. Jövőre Amerikában elnökválasztás lesz, és az izraeli lobbi a kongresszusban is, azon kívül is nagyon erős. Az elnök nem véletlenül emlegetett a beszédében „zsidó államot”. A Netanjahu-kormány azt követeli a palesztinoktól, hogy Izraelt mint „ a zsidó nép nemzeti államát” ismerjék el. Miközben Izrael állampolgárainak ötöde arab!

Egy hölgy nézi Obama elnököt a washingtoni beszéd után