Cukor, baj

Cukorgyár építésére és működtetésére akarnak szövetkezni a dunántúli gazdák. Az összefogásuk puszta szándéka önmagában is örömhír, csakhogy egy ilyen faktúra létesítése irgalmatlanul drága. Iszonyú mennyiségű energiát emésztő –lényegé ben folyamatos fűtésre alapozott – termelése nem kevésbé.

A tőke megtérülését tíz években számolják. Még a mai, a tavalyi dupláját súroló cukor árak mellett is – ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy éppen ezen árak miatt nem indul be közvetlen közelünkben is jó néhány hasonló vállalkozás. Maga a répatermelés sem olcsó: csak a szedőgép ára 55–60 millió forint.

De hogy jutottunk ide? A magyar cukorágazat sorvadása ismerős helyzeteket idéz. Van benne sietős, gyakorlatilag csak a pénzbevétel szempontjára figyelő privatizáció, termelői széthúzás és olyan szabályozás, amely előbb a termelés visszafogását ösztönözte súlyos milliárdokkal, aztán újraindításához keres lehetőséget – még akkor is, ha pontosan tudható, hogy arra az új uniós cukorrendtartás 2014-ben esedékes bevezeté séig nincs esély. Eszünkbe juthat a hazai szarvasmarha-ágazat másfél évtizeddel ezelőtti esete, amikor előbb támogatást kapott a fejőstehenét vágásba küldő gazda, aztán ugyanő két esztendő múltán vemhes üsző ólba állításához kapott szubvenciót, a tejtermeléshez adott támogatás viszont csökkent. Most pedig törhetjük a fejünket, mitől is kerül feleannyiba a szlovák importtej, mint a miénk. Felidézhetjük a magyar alma és a szőlő esetét is: mind arról szól, hogy felelős, évtizedekre előregondolkodó tervezés nyomait az élelmiszer-ágazatban hiába keresnénk. Ilyesmit az a kormánypárti kezdeményezésre felálló parlamenti bizottság sem talál majd, amely a cukorágazat helyzetét tisztázná.

Hogy ez a grémium „azelmúltnyolcévezésen” túl mire is lenne jó, arra válasz nincs. Azt ugyanis, hogy a magyar cukorágazattal mi, és miért történt, minden szakmabeli tudja. Az EU felajánlotta, hogy irdatlan pénzt fizet, ha bizonyos nemzetközi kényszerek miatt átalakítandó szabályozásának részeként a tagországok csökkentik termelésüket. A magyar cukorgyárak többsége (külföldi tulajdonos ide vagy oda) nem akart leállni, a termelők viszont a „profi lváltásért” felajánlott hektáronkénti több százezres támogatást választották az ágazat szűkebben fialó fenntartása helyett. Most ugyanezen termelők indítanának közös cukorgyárat, miközben tudják, hogy a korábbi termelési kvóta zömét már évekkel ezelőtt eladták, másik meg mostanában nem lesz helyette. Gyanítható, egyhamar nem önti el a magyar pultokat a hazai kristálycukor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.