A Fidesz az egykulcsos adóval az így is nehéz helyzetben levő emberek zsebéből vesz ki pénzt, és ebből a stabil támogatói körnek gondolt felső középosztályt támogatja. A közmunkaprogram ellehetetlenítésével, az önkormányzatok kivéreztetésével pedig minden kitörési lehetőséget elvesznek az emberektől. A mögöttes filozófia: segítsük az erőseket, aki pedig gyenge, elesett, az biztos maga tehet róla, „az annyit is ér”...

Az emiatt esetleg panaszkodó szegényebb rétegeket kordában is kell tartani. Idáig is túl sokat ugráltak, panaszkodtak, vitték a pénzt, csak a gond volt velük. Hát még most, amikor elvesszük tőlük a pénzt, a munkalehetőséget, ezzel együtt a reményt is. Erre a legjobb megoldás a Fidesz szerint a büntetőjog teljes arzenáljának bevetése. Tavaly meg is indult a hadművelet: lett három csapás, koldusüldöző rendelet, szabálysértésitörvény-szigorítás, kukázási tilalom stb.

Orbán Viktor és csapata csak egy dologban tud gondolkodni: minden társadalmi problémát a lehető legygyorsabban a börtönrácsok mögé kell exportálni. Aki pedig nem jut oda, annak marad a félelem és kiszolgáltatottság. Ez a gumibot és a bilincs politikája, amely annyit is ér... Zajlik a rendpárti lufieregetés. A lényeg, hogy rend legyen: a tisztes, rendes polgárok biztonságban érezhessék magukat, ne zaklassa őket a másik több millió, akinek semmi reménye a jobb életre. A kormány erre a silány gondolatra akar közbiztonságot építeni, ez húzódik meg minden intézkedése mögött. A baj az, hogy az egész tákolmány illúzióra épül.

Illúzióra, mert a Fidesz minden kilőtt lövedéke célt téveszt és hosszú távon gellert kapva visszapattan. Ránk is, hiszen rend nem lett, sőt hazánk falvaiban egyre nagyobb a reménytelenség, kilátástalanság. Ezzel pedig a feszültség is napról napra nő. Egyértelműen látszik, hogy a nagy dérrel-dúrral beharangozott új intézkedések megbuktak, a lufik kipukkadtak: az emberek nem érzik biztonságban magukat.

A kormány lépéseinek nem is lehetett sikerük, hiszen minden elemükben az elnyomásra épülnek. Elnyomó társadalompolitikához elnyomó büntetőpolitika társul. Erről pedig évtizedek óta tudják a szakemberek, hogy mindig visszafelé sül el és az egész társadalomra hoz bajt. Tavaly, a szabálysértési törvény módosítása és a három csapás bevezetése környékén nagyítóval sem lehetett egyetlen olyan kriminológust találni, aki támogatta volna a kormány terveit. De Pintér Sándor senkivel nem konzultált, semmilyen hatásvizsgálatot nem végeztetett; a jól hangzó szlogenekkel felpumpált marhaságokat napok alatt átdarálta a Házon.

Az Orbán–Pintér tandem a szegények megregulázása mellett hozzákezdett a rendőrség megfélemlítéséhez is. Szinte megmagyarázhatatlan, hogy a rendőri múlttal rendelkező belügyminiszter hogyan engedhette, hogy kormánya ilyen nyílt gátlástalansággal essen neki az állománynak. Az ígért 30%-os bérfejlesztést elvitte a gazdagoknak adott adókedvezmény, rögtön ment vele a ruhapénz és a cafetéria egy része is.

És ezután jött csak a java. Megalakult az évi 12 milliárddal felpumpált TEK, ahol az Orbán Viktor kedvenc testőre által kiválogatott hűséges állomány 400%-os illetményért végezheti munkáját, amit persze senki nem ellenőrizhet. A havi 100 ezer forintot kereső, napi 9-10 órát hőségben-hóbanfagyban járőröző rendőr tiszthelyettes meg csak egy papírt kapott: mostantól neki és családjának kifogástalan életvitelét bármikor vizsgálhatják, titkosszolgálati eszközökkel megfigyelhetik, szinte bármilyen okból kirúghatják, sőt álruhás kollégái akár naponta is tesztelhetik, vajon megvesztegethető-e. Erre jött rá az elmúlt hetek hecckampánya: a Fidesz nyíltan a társadalom ellenségének állítja be nemcsak a rendőröket, hanem az összes többi rendvédelmi dolgozót is. Ez nem véletlen: az elnyomó társadalompolitika kikövetelte a rendőrség elnyomását is. A probléma csupán az, hogy a kizsigerelt, megfélemlített rendőröktől határozott, eredményes munka nem várható.

Az elnyomás eredménye kézzelfogható. Nézzük csak meg, mi történik Gyöngyöspatán, Hajdúhadházán, Hejőszalontán és vidéki falvak százaiban. Az állam kivonult. Az emberekre, miután leadták szavazatukat, már nincs szükség. Megtették dolgukat, most már hallgass a nevük. „Hát akkor haljál éhen” hangzik fel még a Fidesz búcsúüzenete. Azonban a nehéz sorsú magyarok milliói nem teszik meg ezt a szívességet a kormánypártoknak. Élni szeretnének: dolgozni, tovább tanulni, munkájuk eredményét biztonságban tudni: egyről a kettőre jutni. De erre segítség nélkül, magukra hagyatva képtelenek: növekszik a kilátástalanság, a frusztráció, a feszültség. Ez pedig ideá lis terep a szánalmas parlamenti teljesítményét elfedni igyekvő Jobbiknak, amely benyomulva az üres térbe „gondjaiba veszi” ezeket a falvakat. Ha kérik, ha nem…

Mit lehet tenni, merül fel a kérdés. Egyet: vissza kell foglalnunk a falvakat, a magára hagyott vidékeket! Az elnyomó társadalom- és büntetőpolitika helyett valós, használható válaszokat kell adni az ott élő embereknek. Véget kell vetni a félelemnek, valós biztonságot kell teremtenünk. Egy szabad társadalom, ha nem segíti meg azokat, akik szegények, a gazdagokat is bukásra ítéli. Senkit nem hagyhatunk magára, minden emberért harcolnik kell. Ehhez új szemléletre, helyreállító igazságszolgáltatásra van szükség.

Ez, szemben a mostani drága, hatástalan, a bűnözés újratermelődését okozó módszerekkel, olyan büntetéseket alkalmaz, amelyek olcsók és eredményesek.

A bűnöző az áldozatnak és az egész közösségnek okozott kárt, így nekik is kell törlesztenie, jóvátennie bűnét. Szinte mindenkit rá lehet vezetni a helyes útra: az állam felelőssége, hogy ezt megtegye. A büntetőjog legfontosabb célja ebben az esetben az, hogy megakadályozza a későbbi újabb bűnelkövetést, és a lehető legnagyobb segítséget nyújtsa az áldozatoknak.

Ez a büntetőjog nem elnyomásra, hanem a közösség erejére épül, nemcsak büntet, hanem meg is előz. Ha valaki ellop két káposztát a szomszéd kertjéből, és elfogja a rendőrség, kap 20 nap elzárást. De utána mi lesz vele? Mi garantálja, hogy nem lop egy hét múlva ismét? A helyreállító módszerekkel arra kötelezzük, hogy üljön le áldozatával egy szakember által irányított beszélgetésre: ismerje meg a másik ember életét, és hogy abban milyen kárt okozott a tette. Ezek után pedig segítsen neki a ház körül mondjuk két hónapig: fesse le a kerítést, etesse meg a tyúkokat stb.

Nemzetközi tapasztalatok igazolják, hogy még a legkeményebb bűnözők is attól félnek a legjobban, hogy az áldozatukkal találkozzanak. Inkább mennek több hónapra börtönbe, mint hogy az általuk kifosztott idős emberrel szemtől szembe leüljenek. Ilyen találkozások után nagy többségük nem lép újra a bűnözés útjára, és munkájával teszi jóvá, amit elkövetett.

A helyreállító igazságszolgáltatás változatos eszközeivel (mediáció, közösségi jóvátétel, közhasznú munka stb.), az adott helyzetben a legjobban működő választ tudja adni a közbiztonsági problémákra. Ha arról van szó (emberölés, erőszakos bűncselekmények), keményen büntet, de nem gondolja, hogy önmagában a büntetőjoggal mindent megoldhat. Ezért szorosan együtt kell mozogni a szegények felemelkedését szolgáló társadalompolitikával.

Az új szemlélet csak akkor tudja teljes mértékben kifejteni hatását, ha ahhoz megfelelő végrehajtó szervezet is társul. Ehhez erős, hatékony rendőrségre van szükség. A jelenlegi militarizált, túlbürokratizált rendőrség az elmúlt években bebizonyította, hogy megérett a változásra. Az eddigi rossz helyzetet a kormány intézkedései katasztrofálissá tették. A másik három visegrádi országot követve nekünk is meg kell kezdenünk a közösségi rendőrségek kialakítását. Ez nem lesz teljesen új: a dualizmus rendőrsége is így működött, hogy aztán a Horty- és Rákosi-rendszer teljesen szétverje és brutalitásában központosítsa.

A bűncselekmények 70%-át helyiek követik el helyiek ellen, a legtöbb ügy minden mozzanata helyben található, csak helyben, helyi ismeretekkel oldható meg. Ehhez a helyi közösségbe sokkal jobban beépülő, azok által sokkal jobban ellenőrzött, az emberekkel napi kapcsolatban álló, közösségi rendőrségre van szükség. A faluban az embereket ismerő, problémáikban segítő, gyorsmegoldásokat találó járőrre, nem pedig az íróasztalnál ülő tábornokokra van szükség. Olyan rendőrségre, amely nem a hatalom és az elnyomás, hanem a közösségi problémamegoldás jelképe. Ehhez azonban vissza kell állítanunk a rendőri jelvény becsületét: a leírt célok csak felkészült, sokkal jobb fi zetéssel rendelkező, egységes felvételi és szakmai követelmények által szűrt, stabil életpályával rendelkező állománnyal lehetségesek.

A helyreállító igazságszolgáltatás és az azt biztosítani tudó közösségi rendőrség által teremthető meg az a közbiztonság, amely nem üres szlogenekre, illúziókra épül. Egy olyan biztonság, amely nemcsak a gazdag keveseknek, hanem mindenkinek jár.

A szerző az LMP országgyűlési képviselője

MARABU RAJZA