Május ötödikén ugyanis a skót parlamenti választásokon történelmi eredmény született: a „Skótszágház” 1998-as újraalapítása óta először történt meg, hogy egyetlen politikai erő – jelen esetben a Skót Nemzeti Párt – el tudta nyerni a mandátumok többségét. Ami különösen szép teljesítmény, mert mindezt egy olyan választási rendszerben érték el, amely szinte lehetetlenné teszi az egyedüli kormányzást, s mindig koalícióra szorít.

Az SNP elsöprő győzelme okán többen a radikális, nacionalista jobboldal megerősödéséről beszélnek, holott az Alex Salmond vezette párt balközép alakulatnak számít, amely nemzeti célkitűzései mellett szociáldemokrata értékeket képvisel. Az első újkori skót parlamenti választások óta (1999) folyamatosan nő a támogatottságuk, egyedül a 2003-as voksoláson fogytak meg átmenetileg, de a Munkáspárt mögött akkor is a második legnagyobb parlamenti erő voltak.

Négy évvel ezelőtti kampányuk fősodrában már a függetlenségi népszavazás kiírása szerepelt, a végül (kisebbségi) kormányzati szerephez jutó SNP azonban a ciklus végéig mégsem tette meg a történelmi lépést. Valószínűleg mindez a gazdasági válsággal magyarázható (a skót bankok is megrogytak, és bizony kellett London segítsége, bizonyítván, hogy együtt többre mennek), de Salmondék azt is látták: a skótok bizony inkább csak a kocsmákban nacionalisták. Ha az utcán megkérdezik, hogy akarnak-e függetlenek lenni, bólintanak, de ha be kell húzni az ikszet, akkor elkezdenek számolni.

Mondhatnánk, hogy a skót függetlenedés tulajdonképpen csak egy mozivászonról lelépő, romantikus történelmi esemény lehet majd, ami, ha bekövetkezik, sem fogja megrengetni a világot. Pedig az sem elképzelhetetlen, hogy az ezernyi technikai kérdés felvetődése mellett vaskos dominókat dönt majd egymásra. Az uniós országok közül többen Koszovó önhatalmú önállósodását sem ismerték el, a spanyolok, a ciprusiak, a románok és a szlovákok például attól tartanak, hogy bólintásuk precedenst teremthet saját kisebbségeik körében.

Az unióban bevált autonómiák működnek: Dél-Tirolban, Belgiumban vagy épp Korzikán. De ott van a finnországi svédek autonómiája is az Aland-szigeteken, amely Európa egyik mintapéldája: törvényben garantálják például a terület etnikai öszszetételét. Csak az a finn telepedhet le, aki megszakítás nélkül legalább öt évig a szigeteken él, és kifogástalanul beszél svédül.

És ne feledjük a már hivatkozott Spanyolországot sem, amely autonóm közösségek szövetségeként működik, az autonómia legmagasabb fokára eljutott Baszkföld, Galícia, Katalónia és Andalúzia kapcsán pedig a központi kormány rendre szűkítené az önállóságot, a tartományi kormányok viszont bővíteni próbálják. Kérdés, hogy mindezek a közösségek hogyan rezonálnak majd arra, ha a szoknyás férfiak földjén pár év múlva tényleg úgy döntenek: elszakadnak a brit uniótól, és a saját lábukra állnak.

Alex Salmond a napokban fog hivatalosan is bemutatkozni mint Skócia régi-új kormányfője. Megbízatásához pedig a brit unió uralkodója, II. Erzsébet királynő gratulációját is fogadja majd Londonban. Egy csendes fülkeforradalom lehetséges első felvonása.