Hitelteleníteni írásom mondanivalóját, egyúttal védekező pozícióba kényszeríteni a vitapartner. „Miután az 50 fokos melegben (ennyi egyébként még La Paz megyében sem volt soha, Churchill szerint sem) kiment dohányozni (ti. én! B. J.), de nem az árnyékban keresett helyet, hanem a napon!” – írja.

Az alábbiakat valóban nem a kitűnő brit politikus mondta, hanem a Wikipedián olvashatók!

„A nyár Parkerben veszélyesen forró, a legmelegebb hónapokban júniusban, júliusban, augusztusban és szeptemberben tartósan 38 Celsius- és 43 Celsius-fok között van a hőmérséklet... ami esetenként 46 Celsius- (115 F), de 49 Celsius- (120 F) fok fölé is emelkedik. ... a rekord 53 Celsius-fok (127 Fahrenheit, 1905. július 7.)”

A hevenyészett fordításban csak a lényeget emeltem ki, azt azonban nem mindenki tudja, talán a doktor úr sem, hogy a fenti adatok árnyékban értendők. Ami viszont a sivatagban elég ritka, különösen akkor, ha az egészségünket védő humanista fiúk az épületnek azon az oldalán jelölik ki a dohányzók helyét, ahová délután süt a nap. Parkerben 6 órakor van a legmelegebb, a napon időnként laza 55 Celsius-fok! Ennyit a magyar humor legszebb napjait idéző érvelésről, a különböző „nemzetiségű” sörösrekeszek teherbíró képességét matematikai formulákba öntő csacsiságról pedig egy szót se. Tájékoztatom viszont a doktor urat, hogy az általa említett („a rendkívül erős medenceövi és comb izomzat a testet biztonságban képes megtartani, és a leülés műveletét végig kontrollálni”) orvostudományi közhelyről az én medenceövi és combizomzatom valószínűleg nem tudott. A kávéval a kézben leülés műveletének kontrollálásáról nem is beszélve.

„A cikkben ugyanis kétszer említi meg Churchill nevét, kifejezetten a statisztikákkal kapcsolatos drámai farkcsonttörés 100 százalékos megyei előfordulására hivatkozik, amelynek szintén az a (lesújtó) jelentése, hogy a statisztikákat nem kell komolyan venni, mert blődek. Ő így is tesz, és direkt oki kapcsolatokat kér számon ott, ahol statisztikai valószínűség szerepel.”

Finoman fogalmazva ez nem így van. Én azt „mutattam be”, hogy ha a propagandában hangoztatott statisztikákkal ok-okozati összefüggéseket sugallnak, akkor az ugyanonnan vett másféle statisztikákból akár más következtetésre is juthatunk. Ami viszont valóban drámai az éppen a statisztikai adatok közötti szelektálás. Nem tudom ön végiggondolta-e, de ez nem tréfa. Ezzel nem lehet viccelni, se fanatikus buzgalommal hittéríteni, mert itt három és fél millió ember életéről van szó, akiket Magyarországon kizártak a hétköznapi kommunikációs terekből. Azt senki sem gondolhatja komolyan, hogy állítólagos statisztikai valószínűségekre hivatkozva lenyomjuk az ország egyharmadát, mert – úgymond – jót akarunk nekik. Megismétlem: ha a nemdohányzók védelme a cél, akkor miért nem úgy szól a törvény, hogy az egyik kávéházban, étteremben, bárban, kocsmában stb. lehet dohányozni, a másikban pedig nem. És mindenki abban él társasági életet, amelyikben akar!

Mit jelent az, hogy „a dohányzás felelős 5–6,4 millió elhalálozásért egy évben, világszerte”? Nem érzi, hogy ezt és például a „dohányzással összefüggésbe hozható” kifejezést illendő volna egy kicsit bővebben kifejteni. Merthogy ez igaz csak akkor lehetne, ha életük végéig abszolút steril levegőben élő dohányosokról beszélhetnénk. A statisztika szerint minden tizedik dohányos tüdőrákot kap. Ez a mondat nem azt akarja sugallni, hogy a tüdőrák oka a dohányzás? Nem kéne azt megmagyarázni, hogy akkor miért nem lesz beteg a kilenctized? És arról még szót se szóltam, hogy annak a bizonyos egytizednyi megbetegedésnek netánmás oka is lehet. Mondjuk a levegőszenynyezettség. Vagy ezt kizárhatjuk? Érkezett már ön haza külföldről Ferihegyre, majd autóval a Kálvin térig? Ha nem kellett addig tíz zsebkendőt elhasználnia, akkor ön az egyetlen, mert mindenki mással – dohányzókkal és nemdohányzókkal – ez történik, ahogy velem is. Tudja ön, hogy a holland statisztikák szerint a dohányosok kerülnek a legkevesebbe az egészségügynek? Nem szívesen ragozom tovább én sem, mert a törvényt már megszavazták. Éppen ezért inkább öntől idézek ismét.

„Közírónknak ezek után azt tudom javasolni, hogy dohányozzzon csak, sorstársaival együtt, akár kétszer, háromszor, tízszer annyit, mint eddig. Talán nem lesz ilyen ingerült. Szüksége is lesz a jó hangulatra, ha kiveszik a fél tüdejét, leamputálják a lábát, vagy nem tud már beszélni meg írni.”

Kitűnő javaslat, különösen egy orvostól, bár a százszor, ezerszer és tízezerszer kimaradt a szövegből. Az utolsó mondat meg benne maradt. Ami viszont a diagnózist illeti, hogy tudniillik én vagyok ingerült, azon pszichológiai értelemben akad még egy kis „csiszolnivaló”. Szóval várjunk még azzal a jó hangulatú amputációval egy csöppet.

A szerző költő, közíró