Mindketten érvekre támaszkodva állítják, hogy miniszterelnökünk tevékenysége a hatalom kizárólagos gyakorlására irányul, sőt ezt részben már meg is valósította.

A szerzők által leírtak nem tekinthetők üres politikai vádaskodásnak, hiszen a kizárólagos hatalomgyakorlásra való törekvést a magyar jogrend főbenjáró bűnnek tekinti. Amint arra Debreczeni is hivatkozik, a ma még hatályos 1989-es alkotmány első oldalán, negyedik és ötödik mondatában ítéli el ezt.

Ha a miniszterelnöknek alkalma nyílna védekezni a szerzők vádja ellen, akkor azt bizonyára hamisnak és rosszindulatúnak bélyegezné. Ellenérvként alighanem felhozná, hogy a balliberális oldal által hevesen bírált húsvéti alaptörvény változatlan formában tartalmazza a kizárólagos hatalomgyakorlásra való törekvést elítélő mondatokat, pedig, ha a vádlóknak igazuk lenne, akkor ő ezeket kihagyathatta volna.

Igaz-e vajon Magyar és Debreczeni vádja? Ennek eldöntésére szerintem a sajtóvita nem alkalmas. Erre az igazságszolgáltatás hivatott.

A még hatályos alkotmány ötödik mondata nemcsak felhatalmaz, hanem kötelez is mindenkit arra, hogy a kizárólagos hatalomgyakorlásra irányuló törekvés ellen törvényes úton fellépjen. Ha tehát a szerzők komolyan gondolják, amit leírtak, akkor elsőrendű kötelességük lenne megtenni a jogrendszerünk szerint szükséges lépéseket, hogy vádjuk igazságát illetően bíróság dönthessen. E nélkül fellépésük szerintem hiteltelen.

Ebben az ügyben késedelem nélkül lépni kellene, és jogrendszerünket felhasználva igazságot tenni.

Váncsodi Sándor Debrecen