Nem semmis

Az őszödi beszédet követően kirobbant zavargások kapcsán a jobboldalon máig sokan állítják: az MTV székházának 2006. szeptember 18-i ostroma durva provokáció volt. Az események ezen olvasata szerint a következő hetekben sem a szélsőséges csőcselék garázdálkodott a fővárosban, hanem – Gyurcsány utasítására – a rendőrök rontottak rá a békésen demonstrálókra. Ami persze nem igaz, hiszen – épp az egyik jobboldali médiumnak köszönhetően – az egész ország láthatta, mi történt 2006 őszén Budapesten. Az MTV székházát szétverték, és a kormányellenes tüntetők később is gépkocsikat rongáltak meg, gyújtogattak vagy éppen barikádot emeltek.

Az egyenruhásokat mindez felkészületlenül érte. Emiatt előbb bizonytalankodtak, majd később nehezen indokolható brutalitással léptek fel az ellenséges tömeggel, sőt békés járókelőkkel szemben is. Mindkét oldal számára némi elégtétel: rendőrök és tüntetők egyaránt kerültek a vádlottak padjára, s születtek elmarasztaló ítéletek. A Balsai-féle semmisségi törvény alapján viszont fel kellene menteni minden tüntetőt, akit kizárólag rendőri vallomásokra alapozva találtak bűnösnek. A rendőrök ugyanis hazudtak, a bírók pedig hagyták, hogy megvezessék őket – legalábbis ez következik a fideszes képviselő javaslatából, amely már-már törvényerőre emeli, hogy 2006-ban a hatalom rontott rá a kormányfő menesztését követelő békés tüntetőkre.

Ez már a bíráknak is sok: a saját függetlenségüket súlyosan sértő törvényt kellene végrehajtaniuk. Önmagukat kéne pofozniuk. Néhányan inkább az Alkotmánybíróság állásfoglalását kérik. Átirányítják a pofont.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.