Ezt mondta 1989-ben, Nagy Imre újratemetésén egy radikális elveket valló, rokonszenves fiatalember. Ifjúkorom meghatározó élménye volt az a beszéd. Úgy tűnt, hogy a jövőről is szól: tudtuk, hogy a következő húsz év kemény lesz, de bíztunk benne, hogy mégis többet ki lehet hozni belőle, mint az előző negyvenből.

Az itt élők többsége számára azóta – a Fidesz által tökélyre fejlesztett tudatmódosítás ellenére – nem „elmúlt nyolc év”, hanem „elmúlt húsz év” van (vagy inkább 21, mert a csalódások és úttévesztések sorozata nem ért véget tavaly áprilisban). Azért, hogy ez az ország ma ilyen, nemcsak az előző rendszer, meg a Tocsik-, a Kulcsár- és a Hagyó-ügy a felelős, hanem a kormányzati szavahihetőséget alapjaiban megrengető „megfigyelési” ügy, meg a „nem is taggyűlés volt” típusú, óvodás szerecsenmosdatás.

Az utóbbi húsz év kudarcában benne van a Fidesz-közreműködéssel elszabotált ügynökátvilágítás éppúgy, mint a soha meg nem valósult pártfinanszírozási reform, a tiszti kaszinó, Joszip Tot, az Ezüsthajó és az ünnepi bejgli, aminek nem illik megkérdezni az árát. És a „mi az, hogy, nagyon is!” mellett az „oszt’ jónapot” is – olyan gondolkodási és viselkedési minták, amelyeket nehéz lesz kitörölni a tudatunkból.

„Mi, fiatalok, sok mindent nem értünk, ami talán természetes az idősebb generációk számára. Mi értetlenül állunk az előtt, hogy a forradalmat és annak miniszterelnökét nemrég még kórusban gyalázók ma váratlanul ráébrednek, hogy ők Nagy Imre reformpolitikájának folytatói. Azt sem értjük, hogy azok a párt- és állami vezetők, akik elrendelték, hogy bennünket a forradalmat meghamisító tankönyvekből oktassanak, ma szinte tülekednek, hogy – mintegy szerencsehozó talizmánként – megérinthessék ezeket a koporsókat” – mondta ’89-ben a szónok.

Igaza volt – de mit keresett az elparentált állampárt államminisztere a „forradalmi” Orbán-kormány alkotmányozó tanácsában? És mennyivel hitelesebb, ha a rendszerváltás egykori liberális élcsapata tapogatja talizmánként a magyar koronát és a szent jobbot, mint amikor a reformkommunisták tették ugyanezt Nagy Imre földi maradványaival?

Mintha a hat koporsó mellé immár odakerült volna a hetedik, a rendszerváltás után születetteké. Ezt már a rendszerváltó politikai osztály ácsolta – nem egyedül, és nem is egyforma igyekezettel. A ma kormányon lévők keze nyoma is rajta. A fedelet épp most próbálják rászögezni, megint (legalább) egy nemzedéknyivel eltolva azt az időt, amikor büszke múlt helyett ismét hihető és belátható jövő kínálható az ifjúságnak.