A nemzetközi kapcsolatokban, a diplomáciában, a nemzetközi jogban a „nemzeti” (national) szó azt jelenti: országos. (Ezért beszélnek néha a „nemzetek Európájáról” – azaz a viszonylag független államok szövetségéről az Európai Egyesült Államokkal szembeállítva – az unió jövőjéről szólva.) Sajnos a mai magyar politikai jobboldalon a fenti értelmezéssel ellentétben akkor számít egy álláspont „nemzetinek”, ha kellő mértékben rasszista, kellő mértékben hisztériát kelt, esetleg uszít a cigányok, a zsidók, a melegek, a liberálisok, a baloldaliak, az idegenek, a nyugat, az IMF, az Európai Unió, Amerika, a kisantant, Izrael és/vagy Soros György ellen. „A Magyarország felszámolását végző pusztító világerő, amely az elmúlt húsz év valamennyi kormányában meghatározó pozícióban volt, van és lesz, a cigányságot építette fel a leghatékonyabb tömegpusztító fegyverként a magyarság ellen” – ez például egy hibátlan „nemzeti” kijelentés Bogár Lászlótól, de a Mein Kampfot író Adolf Hitler is megnyalná utána mind a tíz ujját.

Gyöngyöspata kapcsán Orbán Viktor barátja, Bayer Zsolt pedig ismét szóba hozza a zámolyi cigányokat – talán, hogy bizonyítsa fent körülírt „nemzeti” elköteleződését.

„Emlékeznek még a zámolyi cigányokra? 1997-ben »egy vihar levitte a zámolyi cigánysor putrijainak fedelét«. A putrik lakhatatlanná váltak, a cigányokat kilakoltatták” – írja. –„Utóbb kiderült, a putrik tetejét a helyi cigányok húzták le, hogy így csikarjanak ki jobb lakást vagy több pénzt az önkormányzattól.”

Már a felütés is erős – és példásan hazug. A kisebbségi ombudsman korabeli megállapítása és a székesfehérvári bíróság későbbi jogerős ítélete szerint a helyi önkormányzat jogszabálysértő módon bontotta le a romák lakhelyeit – egyik sem volt putri –, köztük az idős Krasznai Rudolf és felesége, Kolompár Friderika családi házát is. Az ezért járó kártérítést már Strasbourgban kapták meg a politikai menedékjogot nyert családok.

„Aztán 1999 nyarán az »üldözött« zámolyi cigányok agyonvertek egy csákvári magyar fiatalembert. Meglincselték. Vadállat módjára – mint utóbb Olaszliszkán a tanár urat. S miután agyonverték a csákvári fiatalembert, rettegésük olyan fokra hágott, hogy elmenekültek Franciaországba, ott menedékjogot kértek és kaptak!” – folytatja Orbán Viktor barátja.

Természetesen nem így történt. Az olaszliszkai bűnügyben nem vettek részt a zámolyi cigányok (de jellemző, hogy Bayer, akárcsak Vonáék, etnicizálja a bűncselekményeket, számára az egyik cigány bűnéért felelős a másik is). Zámolyon 1999 nyarán a későbbi jogerős ítélet szerint két személy verekedett össze a társai által otthagyott Cs. Ferenccel. Az egyikük személyazonosságát megállapították: Krasznai Krisztiánt fegyházbüntetésre ítélték, ő tehát nem menekülhetett Strasbourgba. A másik – általam feltételezett – elkövetőt, G. Lászlót, aki később belefulladt a Rajnába, viszont nem gyanúsították meg semmilyen bűncselekménnyel, ahogyan a Kritika 2002. februári számában közölt összefoglaló cikkemben is írtam. Két nőt – egy majdnem teljesen vak asszonyt és egy fiatal lányt, akik megpróbálták a cigánytelepről elkergetni a hívatlan vendégeket, és ezért építési murvát dobáltak feléjük – Franciaország a vád csekély súlyára való tekintettel nem adott ki Magyarországnak.

Azaz a menedékjogot elnyert mintegy félszáz roma nem lincselt meg senkit, és nem is a büntetés elől menekültek Strasbourgba.

A zámolyi romák többkilónyi angolra lefordított dokumentummal bizonyították magyarországi üldöztetésüket, amelyek tartalmazták a házépítés anomáliáit, a rendőrségi feljelentéseket a sérelmükre elkövetett bűnés egyéb cselekmények – gyújtogatás, ablakbetörések, sajtóbeli uszítások, Horn Gyula cigányellenes kijelentései – ügyé ben és több száz ellenük irányuló újságcikket. (Különösen sokat számítottak az idő tájt Franka Tibor – Bayer Zsoltéhoz hasonló – hazugságai, amelyek jelentős részben hozzájárultak a menedékjog elnyeréséhez.)

„Segítette őket mindenki. Az SZDSZ, az MSZP, a »jogvédők«, az Egyesült Államok – mindenki” – írja Bayer Zsolt.

A zámolyi romákat jóformán senki sem segítette. Igaz, hogy a Horn-kormány idején a kisebbségi hivatal szerette volna, ha a zámolyi önkormányzat – kormányzati segítséggel – rövid úton lakást juttat nekik, de ezt a helybeliek visszautasították. (Csak jóval később épült fel – akkor sem teljesen beköltözhetően – a falu Gánt felőli mocsaras szélén a romák szocpoljából és munkájából a Farkas Flórián-féle cigánytelep, de oda a menekülők közül már nem mert beköltözni senki.) A jogvédő szervezetek sem tehettek sokkal többet annál, mint hogy néhány nemzetközi sajtótájékoztatón igyekeztek megvédeni Magyarország becsületét a cigányok ellen uszító médiakampánnyal szemben.

Bayer Zsolt megemlíti még, hogy Krasznai József később molesztált egy kislányt, de ennek semmi köze nincs sem a zámolyi romákhoz, sem Gyöngyöspatához (és az illető nem volt Krasznai unokahúga, mint Bayer állítja). Mindenesetre Krasznait a bíróság elítélte, és egyben – a hosszú előzetes letartóztatást beszámítva – hamarosan szabadlábra is helyezte.

Hát ennyi. A zámolyi romák többsége békében él Strasbourgban, néhányan Kanadába költöztek. Ha voltak is köztük olyanok, akik összekülönböztek a törvénnyel, ez egyáltalán nem a többség, ahogy Bayer írja, és inkább az utánuk költöző magyarországi romák, nem pedig a menekültek közé tartoznak. A gyerekek iskolába járnak, magyarul és cigányul már csak a szüleikkel beszélnek, egymás között franciául társalognak. És szeretnének békében élni ők is – ha már így alakult, akkor franciaként.

Miért is fontos újra elmondani a fentieket a „nemzeti” hazugságokkal szemben?

2000-ben és 2001-ben több alkalommal is találkoztak az uniós országok budapesti nagykövetei, hogy egyeztessék álláspontjukat a zámolyi romák menedékkérelme ügyében. A menedékkérelem elfogadása után egy magánjellegű beszélgetésen külföldi újságírók, francia borok és néhány meghívott diplomata társaságában beszélgettünk aktuális közügyekről, köztük a zámolyi romák menedékkérelmének az elfogadásáról is, ami akkoriban nagy meglepetést keltett Magyarországon.

Az egyik velem beszélgető diplomata szerint Párizs szívesen elutasította volna a cigányok menedékkérelmét, ha a magyar miniszterelnök garantálja a biztonságukat, és fellép az irányukban megnyilvánuló rasszista uszítással szemben is. Ez 2001-ben elmaradt. Talán most, tíz év után jobban járnak majd a gyöngyöspatai, a hajdúhadházi, a hejőszalontai, a tiszavasvári, a magyarbánhegyesi és a szikszói cigányok. Ehhez semmi másra nincs szükség, mint megszabadulni a „nemzeti” hazugságoktól, és felelősséget vállalni – az országért.

A szerző közíró

MARABU RAJZA