Környezetbarát, sokkal több vidéki embernek megélhetést kínáló ágazat, a tradícióinkra alapozott módszerekkel megtermelt, magas színvonalú, a lélektelen globális kereskedelmet elkerülő áruk világa bontakozik ki, amelyben sok ezer virágzó családi gazdálkodás találja meg a boldogulását.

„Szépirodalom, utópia” – tömöríti véleményét erről a politikát is megjárt agrárvállalkozó, hozzátéve: azért legalább célozni illett volna rá, hogy e szerkezetváltás mitől fog bekövetkezni. Erről valóban hallgat a dolgozat.

A családi gazdálkodások társadalmi és gazdasági megerősítésének szándéka a rendszerváltás óta harmadszor jelenik meg markánsan a kormányzati szándékokban. Az első két ilyen próbálkozás (1990-ben és 1998-ban) kudarcba fulladt – amai hivatalos értékelése szerint azért, mert a polgári-konzervatív kormányzatokat váltó szocialista-liberális erő durván visszanyeste a már-már éledező ágazati familiáris vállalkozásokat, kedvezve az „idegenszerű” céges vállalkozásoknak. A valóságban az egyéni-családi gazdaságok – az adókedvezményeken túl – érdemi segítséget sohasem kaptak.

A hitelés fejlesztési programokkal csak töredékük tudott élni, saját tőke híján pedig még az elvileg sokáig nekik kedvező földjogi lehetőségekkel sem kezdhettek semmit. Mi most az „egyszerű” családi-egyéni gazdaságokról beszélünk. Vannak másmilyenek is. Azok, amelyek – akár valóban céggé alakulva – óriássá nőttek az utóbbi években, tulajdonosaik között pedig akad a magasan képzett agrárszakemberek mellett bróker, bankvezér és a politikai paletta minden szegletében érintett „barát és üzletfél” egyaránt. Ezek éppúgy családi érdekek mentén működnek, mint a homoki tanyák kényszergazdaságai, csak éppen ezer hektárokban és százmillió forintokban számolnak. Nem a külföldiek, ők uralják a magyar birtokviszonyokat. Ha a kormányzat valóban a sok ezer kisgazdaságnak akar új pályát nyitni, akkor a nagyobbak szövetébe kell belevágnia. Erre utalás sem olvasható a koncepcióban.

Talán az nyújthatna némi esélyt a kicsiknek, ha a termelésüket valóban speciális értékként fogadná el a piac. Az összes létező trend azonban a kereskedelem és a feldolgozás további tömegesedését jelzi. A tradicionális családi gazdálkodáshoz kötött „ökológiai”, „organikus” vagy „bio”-árukra nagyon korlátozott az igény, ahogy a falusi turizmusért sem állnak sorba a külföldi vendégek. Ezek nélkül pedig a családi gazdaságoknak marad a kiszámíthatatlan hazai kispiacok világa, illetve a puszta önellátás, amit – szinte hihetetlen, demég ami termőhelyi adottságaink tudatában is – üdvözlendő célnak látnak a koncepció alkotói.