Jó néhány hónappal azután, hogy a szakma szétcincálta a kereszténydemokrata oktatási államtitkár első felsőoktatási reformtervezetét, s bő három héttel később, hogy Orbán Viktor miniszterelnök két hetet adott a második, immáron átdolgozott javaslat ismételt újrafésülésére, Hoffmann Rózsa belevágott annak megvalósításába, ami ellen annak idején ő és a frakciószövetség háborút hirdetett: a felsőoktatás integrációjába. A néhány hónappal ezelőtti tervezet egyik alappillére a vidéki intézmények megmentése volt, e mostani az összeolvasztásukat, esetleg megszüntetésüket szorgalmazza. Micsoda eszmei váltás, és nyilván ez is szívvel és lélekkel vállalható.

Szegény Hoffmann Rózsa!

Egyik nap így gondolja, pár hónappal később másképp. Mindegy, miben hisz, csinálja, amit diktálnak. Ha kell, hát két hét alatt. Ennyit a szakmai meggyőződésről. Ha Hoffmann Rózsának lenne olyan, akkor most megkérné az embereit, hogy hozzák be az aláírnivalót, a szignálás után hátradőlne, és elmerengene arról, milyen szép tervekkel vágott bele ebbe az egészbe, aztán sóhajtana egyet, összeszedné a személyes holmiját, és halkan becsukná maga mögött az ajtót.