Egy közírótól néhány dolog elvárható, ha már ekkora nyilvánosság számára ír. Talán a legfontosabb, ha valamiről vitatkozni akar, ne vitapartnerét próbálja nevetségessé tenni, hanem az érveivel vitatkozzon. Ezek után az első az, hogy pontosan adja meg, honnan származnak a cikkében hosszasan idézett és elemzett adatok. Ez azért fontos, hogy adott esetben a nyájas olvasó le tudja ellenőrizni, hogy a cikk írója nem értelmezett-e valamit rosszul.

A második az, hogy olyan adatokat hasonlítson össze, melyek összehasonlíthatók. Az, hogy az USA egyes tagállamaiban a lakosok hány százaléka dohányzik, és hogy ott hány haláleset történt a stroke miatt, nem mond semmit anélkül, hogy tudnánk, hogy az adott államban hányan laknak.

A harmadik az, hogy egy íráson belül ne keveredjen saját magával ellentmondásba. Azt panaszolja, hogy nem arról van szó, hogy legyenek olyan éttermek, ahol lehet, és olyanok, ahol nem lehet dohányozni, a vendégek meg majd választanak, hanem minden étteremben be akarják tiltani a dohányzást. Azt hiszem, a szerző is tökéletesen tisztában van azzal, hogy az nem lehetséges, hogy egyes éttermekben nem lehet, más éttermekben meg lehet dohányozni, hiszen ő írja, hogy: „a csaknem száz közül az első és egyetlen nemdohányzó Las Vegas-i kaszinó (Silver City) csődbe ment”.

Szóval, ha tiltani kell, amivel én egyetértek, akkor minden étteremre, kocsmára vonatkoznia kell a tiltásnak.

Nehogy bigott antinikotinistának tartson Bárány úr, elmondom, hogy tinédzser koromtól 33 éves koromig napi egy pakli cigit szívtam, majd egyik napról a másikra abbahagytam. Nem azért, mert betegségem kezdődött, hanem azért, mert az egyik orvos ismerősöm azt mondta, hogy „ez neked árt”, és a szemétkosárba dobta a cigimet. Mindenkinek ajánlom ezt a módszert a leszokásra.

Ábrahám Zoltán Székesfehérvár