Deák úr azt állítja, hogy Magyarország 1944. március 19. után is független kormánnyal rendelkezett: „Magyarországnak megmaradt a kormányzója, a kormánya, a parlamentje és legalább félmilliós hadserege, amely az országban maradt néhány ezer német katonát könnyen fogságba ejthette volna, ha akarja.” Őszintén sajnálom, hogy Deák úr akkoriban nem volt nagykorú, és nem adatott meg számára az a lehetőség, hogy például a délibábos Hortobágyon egy fain kis partizáncsoporttal megmutassa annak az „ezer németnek”, hogy a jegenyefák nem nőnek az égig, és a „Führer” csak vigyázzon, mert jövünk.

A holokauszt-emléknapon Ormos Mária történész arról beszélt, hogy a vészkorszak idején Magyarország nem volt szuverén állam, ezért – mint mondotta – a vezetők egy részének a keze „meg volt kötve” (Holokauszt-emléknap, április 16. ).

Most kinek higgyen az egyszerű olvasó: Deák Istvánnak vagy Ormos Máriának?

Szepesi István Szombathely

Szuverenitás, függetlenség, jogképesség, illetve azok hiánya végtelenségig vitatható kifejezések, én nem használtam egyiket sem, csak azt hangsúlyoztam, hogy 1944. március 19-e után is volt az országnak annyi ereje, hogy az ott tartózkodó néhány ezer német katonát lefegyverezze. Hogy így is történhetett volna, elsősorban 1944 késő nyarán és kora őszén, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy abban az időben a németekkel szövetséges finnek, bolgárok és románok sikerrel átálltak a másik oldalra. A románok augusztus 23-án egyik óráról a másikra fordították fegyvereiket a németek ellen; egyetlen tábornokuk sem tagadta meg Mihály király parancsát. Énmagam Szepesi István hízelgő feltételezésével ellentétben elég nagykorú voltam ahhoz, hogy abban az időben a magyar királyi honvédség meglehetősen jóindulatú irányítása alatt segítsem építeni a Székelyföldre vezető Szeretfalva–Déda-vasútvonalat. Így abban a felejthetetlen élményben volt részem, hogy napokon át nézhettem a románok által megvert német hadsereg visszaözönlését. A valaha délceg, félisteneknek tűnő katonák teljes összevisszaságban zsúfolódtak össze a marhavagonokban, s napraforgómagot rágcsálva csillapították az éhségüket. A magyaroknak is akkor, augusztus végén nyílt meg a lehetőség, hogy a németekkel szakítva segítsék előre hozni a háború végét, és talán még Észak-Erdélyből is megtarthassanak egy részt. De a honvédségnek fontosabb volt „Fel a Déli-Kárpatokra!” jelszóval behatolni Dél-Erdélybe, hogy a szovjet és román seregek megérkezését követően néhány napon belül visszakényszerüljenek a Tiszántúlra.

Így lett Magyarország, vezető rétegének akaratából, a Harmadik Birodalom utolsó szövetségese.

Deák István New York