Megérteném a véleményt, ha előzetesen mindenkinél minden betegséget tesztelnének; utána javaslatot tenne az orvos, majd ellenőrizné, hogy a beteg betartja-e a javaslatot. Csakhogy az ember nem gépezet! Mindenkinél másképpen kell kezelni ugyanazt a betegséget is! Én is cukorbeteg vagyok – ez véletlenül derült ki, mert rendszeresen jártam orvoshoz. (Persze, ha vagy hatvan évvel ezelőtt olyan világ lett volna, hogy visszatarthattuk volna a „zabálást”, vagy válogathattunk volna az ételben, akkor ez hamarább kiderült volna, és megfelelő diétát tarthattam volna.) Amikor a „diabetológusom” megvizsgált azt mondta, hogy egyelőre csak diétát kell tartanom. Később az állapotom lassanként egyre rosszabb lett, és egyre több gyógyszerre volt szükségem. Pedig a diétát szigorúan betartottam. Csakhogy ez a betegség egyre „rontja” a szervezetet.

Igaz, hogy természettudományos jártasságom alapján mindig megbeszélem az orvosokkal a teendőimet; és szeretem megérteni, hogy mit miért kell csinálnom. Persze ez általában nem várható el a betegektől, de azért nem hiszem, hogy értelmes beteg ne igyekezne az orvos utasításai szerint eljárni. Más betegségem is van; például Parkinson-szindrómám. Ez a betegség is gyógyíthatatlan! Megfelelő orvosság szedésével viszont szinten tartható. Aki a javaslatot tette, azt hitte, hogy az orvos feladata ameggyógyítás, pedig a feladat a gyógyítás!

Egy-egy betegséggel még az ember hasznos tagja lehet a társadalomnak. Személy szerint én 12 éves koromtól 80 éves koromig rendszeresen tanítottam (ez nem vicc). Most már ezt nem tudom tenni, de amikor vásárolok, vagy orvoshoz, esetleg hivatalba megyek, és látom, hogy beszélgetésemmel segíteni tudok az embereken, akkor úgy érzem, hogy még mindig hasznos vagyok.

Természetesen más munkában is hasonló a helyzet.

Fried Ervin professor emeritus