Közös tüntetés azért nem lett, mert mind az LMP, mind a Milla elutasítja az együttműködést a szocialistákkal és kivált Gyurcsány Ferenccel, miközben a Fidesz ellenzékének legszervezettebb, legnagyobb választói támogatást felmutatni képes ereje mégiscsak az MSZP, amely nélkül a Fidesz-kormányt nem lehet leváltani.

Az LMP és a civilek rendre elismétlik a Fidesz által Gyurcsányra és a szocialistákra szórt vádakat. A Milla érvelésében azonban most új elem is van. Korábban is elmondták már, hogy „volt minisztereket és miniszterelnököket” nem akarnak tüntetésükön látni. A mostani tüntetéssorozat előtt, április 12-én az interneten kiadott felhívásukban indokolták is ezt. Írtak biztató mondatokat is: „Ezúton szeretnénk mindenkit megnyugtatni: egyetlen demokratikus elköteleződésű szervezettől sem határolódunk el! Sőt! Most mind annyiunk összefogására szükség van, hogy nemet mondjunk arra az egypárti alkotmányra, amelyet nem tekinthetünk magunkénak, amelynek megalkotásából kihagytak minket!”

Ám a nyilatkozat így folytatódik: „Mind eközben persze tartjuk, hogy továbbra sem örülünk politikusok jelenlétének az általunk szervezett eseményeken, s ennek egyszerű oka van: legtöbbjük megosztó személyiség. Nemcsak mi érezzük ezt, hanem a felmérések is ezt igazolják vissza: kevés olyan politikus van ma a magyar közéletben, akinek a népszerűsége ne lenne összemérhető az elutasítottságával.”

Igen, a politikusok megosztó személyiségek. Mert ilyen a politika természete. A politika arról szól, hogy egy-egy ország problémáira különféle válaszok léteznek, és demokráciában különféle politikai erők kínálják fel a választóknak e különböző válaszokat. Aki híve az egyiknek, ellenzi a másikat. Aki mögött lelkesen felsorakozik a választók egyik része, azt sokszor a választók másik részének heves ellenszenve övezi.

A demokratikus politika olyan, világszerte elismert alakjai, mint a varsói gettó emlékművénél térdre boruló német kancellár, Willy Brandt, a lengyel Szolidaritás legendás vezetője, Lech Walesa, a szovjet rendszer felszámolásában kiemelkedő szerepet játszó Mihail Gorbacsov vagy a milliókat mozgósító amerikai elnök, Barack Obama szintén megosztó politikus volt, illetve ma is az.

Pályájuk egy pontján milliókat állítottak maguk mellé, választást nyertek, aztán sokan elfordultak tőlük, és többen utasították el őket, mint amennyi támogatójuk maradt. Így volt ez Antall Józseffel, Horn Gyulával, Orbán Viktorral, Gyurcsány Ferenccel is.

Aki hatalom birtokában döntéseket hoz, annak támogatottsága a korábbi töredékére csökkenhet, hiszen e döntések sokszor sértik széles rétegek érdekeit, szembekerülnek sokak értékrendjével. Enélkül nincs demokratikus politika. Azzal a szöveggel, hogy aki politikai szerepet játszott és megosztja a közvéleményt, kíméljen meg bennünket a társaságától, meggyőződéses demokratákat zárhatnak ki az együttműködésből, akiknek az a fő hátrányuk a „civilekkel” vagy az LMP-vel szemben, hogy már voltak hatalmon. A Milla kényes ízlésének nem felelne meg se Brandt, se Gorbacsov, se Walesa, se Obama.

A nyilatkozat a következőképpen fejeződik be: „Az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért olyan mozgalomnak indult, amit személyekhez vagy pártokhoz kötődő szimpátiáktól és antipátiáktól függetlenül mindenki a magáénak érezhetett. Ezt szeretnénk továbbra is megőrizni. Azt az érzést, hogy itt – bár sok mindenben különbözünk – csak az számít, hogy ki mit gondol az ügyről, amelyért összejöttünk. Ha a megosztó személyiségek vagy pártok körüli viták elijesztenek akár csak egyet is közülünk, akkor végül felmorzsolódunk...”

Ez világos beszéd: nem akarnak együtt mutatkozni azokkal, akik népszerűtlenné váltak. Hogy miért váltak azzá, azzal nem foglalkoznak. Ennek tisztázását megspórolják maguknak.

Istvánffy András, a Milla egyik szónoka, a 4K! (negyedik köztársaság) vezetője a minap interjút adott az Indexnek. Beszélt arról is, hogy miért buktak meg az eddigi baloldali pártok. Az MSZP-t egyszerűen elintézi azzal, hogy hiteltelen, az SZDSZ-szel kapcsolatban meg ezt írja: „A pártot mély rettegés jellemezte a patriotizmus bármilyen formájától. Olyan kozmopolitizmust tűzött a zászlójára, ami a társadalom többségének megélhetetlen volt, ezenkívül érzéketlen volt a többség szociális gondjaira.”

Patriotizmustól rettegett volna az SZDSZ? Ugyan, a magyar jobboldal bornírt nacionalizmusát utasította el, melytől ma riad Európa, s ebben az elutasításban magyarok milliói értettek vele egyet, akik nem követték az MVSZ népszavazási kezdeményezését és a Fideszt a kettős állampolgárság ügyében. Istvánffy azokat az előítéleteket ismétli, amelyeket politikai ellenfelei húsz éve terjesztenek az SZDSZ-ről, de amelyeknek nincs valóságalapja: az SZDSZ szavazótábora nem azért fogyott el, mert a nemzeti kérdésben liberális álláspontot képviselt.

A családtámogatások, a romapolitika és az oktatásügy kérdésében pedig éppenséggel a szociálisan legerősebben elkötelezett párt volt húsz éven át! Más a helyzet a korrupcióval: az volt az MSZP és az SZDSZ hitelvesztésének egyik fő oka! Ha emiatt nem akar valaki közösködni az elmúlt évek politikusaival, azt megértem, de akkor fel kell tennie a kérdést, hogy ki szervezte és támogatta az elmúlt években a fekete-pártfinanszírozást, és ki lépett fel ellene, még ha eredménytelenül is.

Gyurcsány Ferencet pl. az vádolja hazugsággal, rendőrterrorral, aki a politikai hidegháború hadszínterévé változtatta az országot. Könnyű el sem gondolkodni arról, hogy igazak-e ezek a vádak, vagy sem, és hogy miért nem sikerül Gyurcsányt korrupciós ügyekben felelőssé tenni, bár nagyon szeretnék. Ha „az ügy, amiért összejöttünk”, a magyar szabadság, a magyar demokrácia ügye, akkor a felhívás megfogalmazóinak fel kellene tenniük maguknak a kérdést: miért is megosztó egy-egy politikus? Hátha éppen az elengedhetetlen gazdasági reformokért, a demokrácia védelmében vívott harcban váltak azzá, mivel a Fidesz hatalmi törekvéseinek útjában álltak. Akkor talán mégsem kellene Orbán állításait visszhangozva megbélyegezni őket, mégsem kellene elzárkózni az együttműködéstől.

A Milla felhívásának e néhány mondata tehát hamis beszéd. Akik most a magyar demokraták ígéretes új nemzedékeként lépnek fel, még csak kacérkodnak a pártalakítás gondolatával, de máris félrelépnek.

A szerző közgazdász