Így amikor minden család – Lázár János friss ígérete szerint – megkapja a régen várt kiadványt, az nem keveredik a pizzaszórólapok, a közösköltségértesítések és a sárga csekkek közé, ahol csak az asszonyok találják meg, hanem egyből felragaszthatjuk a falra, ha nem is feltétlenül a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatunk mellé, de legalább úgy, mintha az lenne.

Fordított népszavazást rendez a kormány, amely egyrészt van olyan drága, mint az igazi, ez adja meg a rangját, másrészt megkíméli az embereket a méltatlan izgalmaktól. Ha a postások el nem rontják, mindenki részt vehet ebben a rítusban, s még csak azzal sem zaklatják, hogy igent vagy nemet mondjon. Az első hírek szerint egyetlen ponton kell hiányt szenvedni, ugyanis csak magyar állampolgárok részesednek az ajándék kötetből, míg a preambulum és a választójogi cikkely is nemzetben gondolkodik. De talán megint beindulnak a stencilgépek és a könyvcsempészés, mint a rendszerváltás előtt, hogy falhassák a zivataros századokat lezáró feltámadáskönyvet mindenhol, ahol magyarul olvasnak.

Ígérik, hogy alaptörvény-magyarázó országjárásra indul a kormányerő minden mozdítható hittérítője, de félő, a határokon túlra nem jutnak el a kellő és várt mértékben. Pedig a rendszer nélkülözhetetlen részei az alkotmányfeldolgozó közösségek. Hiszen éppen azért nem vitték népszavazásra az új igéket, mert sok az olyan tétel, amit a nép nem értene egészen. De közéjük mennek, eltelik fél év, és megértik – miért is nem merték minderről a véleményüket kérni. (A szerk.)