A terv szerint csak azok kapnak támogatást, akik jól gyógyulnak, de legalábbis mindent megtesznek ezért. Aki tehát nem szedi be a gyógyszereit, illetve nem tud például lefogyni, vagy leszokni a dohányzásról és ezzel normalizálni az életfunkcióit, az januártól többet fizet a patikában. Kevés a pénz, értelmesen kell elkölteni.

Valóban kutatások tucatjai igazolják, hogy az életminőséget leginkább romboló szív- és érrendszeri betegségektől szenvedőknek csak a 30-40 százaléka szedi megfelelően a gyógyszereit. Azt is tudjuk, hogy az első infarktus, illetve szélütés után még a legtrehányabb betegek terápiás együttműködése is javul, kezdik szinte szóról szóra betartani az orvos utasításait.

Mégsincs rendben ez a szigorítás. Amire most készül a kormány, az olyan, mint amikor egy magas hídról lökik a folyóba az úszni nem tudókat. Biztosan lesz néhány, aki kievickél a partra: lám, megtanult úszni. De a többi? Az életmódból és -körülményekből fakadó ártalmak sokkal mélyebben gyökereznek annál, hogy egyszeri intézkedéssel megszüntethetőek lennének.

Az egészségtelen életmód ugyanis nem elhatározás kérdése. Kialakulásában egy emberi élet majd minden tényezője benne van. Beláthatatlan, hogy működhetne az új gyógyszer-támogatási rendszer az évek óta mind sikertelenül fogyókúrázó cukorbetegeknél, a havi nyolcvanezres minimálbérből élőknél, a magukat hulladékételen fenntartóknál, vagy azoknál, akik azért nem szedik rendesen a gyógyszerüket, mert nem tudják kiváltani.

A kormányzat azt állítja: évente százmilliárdnyi támogatást dobunk a kukába, amikor kiváltjuk, de nem szedjük be a támogatott orvosságokat. De hogy ez így van-e, nem tudjuk, hiszen a patikai rendszerek csak azt képesek mérni, hogy kiváltottuk-e az orvosságokat, azt nem, hogy mi történik velük. Vakon hadonászik a kormány a terápiaeredményességet célozva is. Az egészségügy eredményességét – mármint, hogy egy-egy kezelés után javult-e a beteg állapota – még senki nem mérte Magyarországon.

Ahhoz, hogy az orvos hatékonyan segíthesse betegét az életmód-változtatásban legalább 45-60 percet kellene páciensére fordítania, valójában azonban jó ha öt-hat perce jut rá. Innen kezdve kódolt a kudarc. Vesztes itt mindenki.

Ebben a helyzetben ígéri az egészségügyi kormányzat, hogy januártól majd (rá)fizet a beteg, ha nem viselkedik jól. Felkészülési idő: hat-hét hónap. Ennyi jut arra, hogy ami negyven-ötven-hatvan-hetven év alatt elromlott, azt megváltoztassák. Ez lenne csak az igazi forradalom.