A pártfinanszírozás gyengéire már a Fidesz–MDF–székházügy felhívta a figyelmet (a 90-es évek elején), Kaya Ibrahim és Josip Tot már csak színes ráadás volt. Az oktatásügy a rendszerváltás óta sosem volt igazán rendben (ha alkalmanként voltak is biztató jelek), a mezőgazdaságot pedig épp a szocialista rendszer összeomlása, illetve az azt követő téesztelenítés és kárpótlás döntötte végleg romokba. Az alacsony szintű foglalkoztatás, a tőke-, infrastruktúra- és koncepció hiányos egészségügy szintén több évtizedes probléma, és helyzete ugyanúgy folyamatosan súlyosbodott az elmúlt húsz évben, mint például a közösségi közlekedésé.

A bajok többségére ellenzéki éveiben a kormányfő is rámutatott, tanúságot téve, hogy – ha a realitásérzéke el is hagyja időnként – látni azért lát a pályán. Amit viszont még Orbán Viktor sem látott – vagy sosem tette szóvá –, az az alkotmány, az Alkotmánybíróság, a parlamenti biztosok és a népszavazás intézményének súlyos deformitása. Erre csak pár hónapja figyelt fel: akkor, amikor programja először ütközött bele az 1989-ben amúgy az ő közreműködésével emelt gátakba.

Ez volt a pillanat, amikor a közjogi rendszer olyan mély válságba került, hogy csak a köztársaság feláldozása árán lehetett életben tartani. Ha ebből valaki azt vonná le, hogy a közhatalmi krízist maga a második Orbán-kormány idézte elő, az nyilván téved: a nemzeti ügyek kormánya nem a probléma, hanem a megoldás. Ahhoz, hogy ezt a választó is megértse, látványosan meg kellett változtatni a prioritásokat. A gazdaság, a munkahelyteremtés, az oktatás, az egészségügy, az agrárszféra várjon a sorára – előbb az országot kell megmenteni. Nincs elég nyersanyagunk, energiahordozónk, szakképzett munkaerőnk, életképes kisvállalkozásunk, működő közigazgatásunk? Fojtogat a korrupció, a bürokrácia, a munkanélküliség? Aki nem látja, hogy erre új alkotmány összehegesztése, az alapjogok szűkítése, a népszuverenitás csorbítása a helyes gyógymód, az ne is szóljon bele a forradalmi kormány dolgába. Nem lehet sokkal nehezebb Magyarország megújítása sem. A terv ismét zseniális, látszik rajta, hogy nyolc éven át csiszolgatták: most, hogy az alaptörvény már rendben van, az országot egymillió árokpart-takarító és ismeretlen számú, de kivétel nélkül vastag pénztárcájú olasz vendégvadász fogja villámgyorsan kihúzni a bajból. Még néhány hét, és kipipálhatunk egy újabb prioritást: az énekes rigó is elfoglalja rég megérdemelt helyét a dúvadlistán. Már csak be kell szerezni jó sok sárga mellényt, és kezdődhet a kibontakozás.