Eleinte vöröslő fejjel olvastam a nevetségesen alacsony árakról, majd észrevettem, hogy valamiféle hirdetési szelekció működhet, mert a seregnyi tiszt közül mindig csak a Juhász Ferenc minisztersége alatt lakást vásároltak nevét hozták tudomásomra. Hiába derült ki, hogy a visszás értékesítési mechanizmus évtizedes, sőt más fegyveres testületeknél is dívik, ráadásul nem sokkal később egy kétszobás lakás erejéig hírbe hozták magát a leleplezőt is – a vizsgálatok hevülete és módszere nem változott: ez az én tábornokom, az meg a tiéd volt. Valóban nehezen összehasonlítható üzlet potom árért megvenni egy Balaton utcai kétszobást, mint egy száz négyzetméteres rózsadombit, a lényeg mégis hasonló, magyarán a nagy hang attól sem illő, aki csak egy kockasajtot lop el a pultról azzal szemben, aki egy francia camembert-t.

Az ember dühe nem párolog el, inkább szétterül, s talán ez okozhatja, hogy a folyamatosan érkező kedvezményesnél kedvezményesebb lakásárakat hallva immúnissá válik, már-már megértő, tudniillik annyira visszatetsző az egy irányba húzó politikai igyekezet. Valamelyest így volt ez az előző elszámoltatási biztosnál is, azzal a különbséggel, hogy az empátia már a vizsgálatra hivatott szerveknél működésbe lépett, mielőtt még az ügy átlépte volna a nagyközönség ingerküszöbét.

Ettől függetlenül felháborít a sikkasztás, a korrupció minden formája, amelynek komoly szerepe is volt a tavalyi választások eredményében. De unom a megvesztegetés „kórokozóinak” évek óta tartó felsorolását a pártfinanszírozás szemfényvesztésétől a közbeszerzési anomáliákig –de azt legalább annyira, ha a gyomok kiirtására tett erőfeszítések határát a jog helyett a politika húzza meg, így a jelenség elleni küzdelmet imitálva az ellenfelet akarják megsemmisíteni. Undorító, hogy menynyi mindent engedtek meg maguknak a hatalmon lévők – azután meg ellenszenves lesz az, amit velük szemben engednek meg maguknak a hatalmon lévők: beláthatatlan hosszúságú előzetesek, házi őrizetben azonnal elkészülő interjúk, gyorsított bűnbakképzés, forgatókönyvszerűen megkonstruált hír-gyanú-vádépítmények a sajtó-párt-kormánybiztos Bermuda-háromszögben.

Itt célszemélynek lenni sokkal rosszabb, mint vádlottnak. A 2004-ben lelepleződött Kulcsár Attila – ügyének újratárgyalása kapcsán – éppen szabadon sétafikál, a politika használja és használta őt, ezért már-már valamiféle népi hősként újabb és újabb személyeket mószerol be (meglehet, indokoltan, de felelősségét mindenképpen minimalizálva). A K & H-ban történteknél jóval később, 2008 decemberében az Egyesült Államokban elkapott, 65 milliárd dollárt eltüntető Bernard Madoff a 2009 júniusában (!) meghozott jogerős ítélettel 150 éves börtönbüntetését tölti.

Szóval nincs két hasonló eset. Pláne ország.