Vitatható alkotmányozás

A kormánykoalíció több kísérletet tett arra, hogy az új alkotmány kidolgozásába bevonja a társadalom széles rétegeit, illetve legalább annak látszatát keltse. Ezt célozta a választópolgárnak kiküldött, az alkotmánnyal kapcsolatos kérdőív is. A „közvélemény-kutatás” látványos színjáték volt, mert a kérdések döntő többsége nem az érdemi problémákat érintette. Ezzel is magyarázható, hogy a megkérdezettek alig több mint egytizede küldte vissza. A válaszok az alaptörvény vitatható pontjait alig befolyásolták, de Orbánék látszólag elérték céljukat: a média napról napra arról zengett, hogy a készülő alaptörvény tartalmazni fogja a választópolgárok akaratát is. Ebben, akarva-akaratlanul, segítséget kaptak Szili Katalintól, a Szociális Unió vezetőjétől, aki részt vett az alaptörvény kidolgozását segítő nemzeti konzultációs testület munkájában.

Arra is vállalkozott, hogy a Szájer József vezette közvélemény-felmérési bohózatban való részvételre hívja fel a választópolgárokat. Miért vállalhatta ezt a szerepet a Szociális Unió vezetője? Ezt –miért tette mint baloldali politikus – nehéz megválaszolni. Talán abból a meggondolásból, hogy a választói akarat ismeretében elő tudja segíteni az alaptörvény módosítását. A szándék lehetett nemes, de sikertelen. Naivitás volt azt gondolni, hogy a Fidesz a saját elképzelései mellett másokéra is kíváncsi. Annak ellenére sem, hogy ígéretet tett arra, hogy Szili Katalin alkotmánytervezetét figyelembe veszik a végleges szöveg jóváhagyásánál. Vagy Szili Katalin épp azt akarta bizonyítani, hogy a Fidesz nem ismer sem istent, sem embert, ígér fűt-fát, végül is megy a saját feje után. Ki tudja?

Jóval egyszerűbb arra a kérdésre válaszolni, hogy a fideszesek miért vonták be őt az alkotmány-előkészítést segítő nemzeti konzultációs testület munkájába. Azért, mert ezzel azt a látszatot akarták kelteni – sikerrel –, hogy van olyan baloldali politikus, aki hajlandó nevét adni alkotmányozó munkájukhoz.

Szili Katalin részt vett az alaptörvény országgyűlési vitájában is. Ennek szerinte is csak egyetlen haszna volt: felvillanthatta a Szociális Unió célkitűzéseit. Az eredeti célkitűzése, az alaptörvény szövegének formálása azonban nem teljesült. A 21 módosító javaslata közül egyet sem fogadtak el. Ez újabb bizonyítéka annak, hogy a Fidesz megbízhatatlan politikai partner, sohasem lehet tudni, hogy mikor mond igazat.

A volt házelnök asszony alkotmányozási kísérletének vannak vitatható mozzanatai. Az azonban egyértelmű, hogy a történtek bebizonyították: a kormányzó pártok mai vezérei, minden nyilatkozatuk ellenére, fütyülnek az emberek véleményére. Ország-világ előtt nyilvánvalóvá vált, az MSZP és az LMP előrejelzései jók voltak: a Fidesz az alkotmányozás előkészítésében az ellenzéki pártoknak nem érdemi, hanem csak díszítőelem-szerepet szánt.

Nem volt kétséges, hogy a kormányzó pártok megszavazzák az új alaptörvényt, de remélem, Szili Katalin sorsa (is) sok embert fog gondolkodásra késztetni.

Juhász T. János Budapest

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.