Kitetszik e mozgalmakból a beleszólás igénye, kivált azután, hogy a már elsöpört vagy elsöprésre váró diktátorok régi elitjei „saját körben”, önnön kiváltságaik megőrzésével remélnek kegyet osztani. Mint például Egyiptomban a fegyveres erők. Uralkodó elitek „egypárti alkotmányaiból” – mert valójában ilyen minőségről van szó – a jelek szerint sehol nem kérnek.

Magyarországon a hét végén civil szervezetek, pártok és alkalmi tömörülések is fognak tiltakozni a Fidesz ugyancsak egypárti alkotmánya ellen. Ez azonban Európában módfelett szokatlan jelenségnek mondható. Akárhogyan kutatok is az emlékezetemben, nem találok párhuzamos eseteket. Arra igen, hogy egy meglevő alkotmány módosításának kísérletét olykor hatékony – az alkotmánybíróságok által is méltányolt – ellenmozgalmak kísérték; arra azonban nem, hogy egy egész új alaptörvény még megszavazása előtt a társadalom jelentős csoportjainak ellenállásába ütközzék.

Az ok abban keresendő, hogy a magyar parlament legerősebb, kétharmados többséggel rendelkező pártja (kiiktatván az eddig érvényes, négyötödös klauzulát) egyszerűen lenyomja a kisebbség torkán a maga elképzeléseit. Ilyen formában nem volt szokás Európában alkotmányozni. Minálunk már a kezdet is riasztó.

Az új alkotmány nemcsak a törvényszövegből iktatta ki a „fékek és ellensúlyok” egész rendszerét, hanem magának az alkotmányozásnak a folyamatából is. És itt egyáltalán nem arra a patetikus illúzióra gondolok, hogy egy ilyen folyamat végén „mindenki érezze magáénak az alkotmányt” – az állampolgárok döntő többsége ugyanis soha egy betűt nem olvasott és nem is fog ebből a törvényből –, hanem arra, hogy az új alkotmány mögött a politikai konszenzusnak még a halavány árnyéka sincs meg.

Végképp nem lesz ilyen az alkotmány valódi szándékait kibontó, „sarkalatos törvényként” megnevezett jogszabályok mögött, amelyek az elkövetkezendő hónapokban literszám nyeletik le a polgárokkal –azok őszinte megdöbbenésére – Orbánék igazi feketelevesét: az alaptörvénnyel legalizált, sorozatos megszorításokat.

A remény, hogy a köztársaság elnöke mégsem írja alá hétfőhöz egy hétre az új alkotmányt, annyit ér,mint Lorán Lenke művésznő klasszikusával szólva: egy lepkefing. Hiába is apellált Gyurcsány Schmitt lelkiismeretére. Az, hogy válaszként az egész Fidesz-frakció rátámadt a volt miniszterelnökre, árulkodó. Azt a látszatot kelti, hogy ha nincs egy ilyen „uszító”, mint ő, akkor az MSZP beszállt volna az alkotmányozásba.Ha nincs Gyurcsány, van többpárti alaptörvény. Úgy látszik, mégse Gyurcsánynak van Orbán-fóbiája, hanem fordítva.