Pást

A lap április 12-i száma címoldalon tudósít arról, hogy „Véglegessé vált a Fidesz és a KDNP alaptörvénye”.

Az Országgyűlésben felszólalt a köztársasági elnök is, elmarasztalva az ellenzéket, mondván: „verseny után vagy páston kívülről senki sem lehet győztes. Önöknek mint képviselőknek itt és most kell megküzdeniük igazukért, a Parlament falai között”. Ezzel kapcsolatban megkérdezném Schmitt Pált, úgy is, mint olimpiai bajnok vívót, hogy ki az a magára valamit is adó sportoló, aki pástra lép, tudva, hogy az ellenfél minden találatát, még a hibásat is megadják, míg az ő találatainak egyikét sem, mivel kikapcsolták a találatjelzőjét. A zsűrielnök pedig ezt nem hajlandó észrevenni, akárhányan hívják fel erre a figyelmét.

Így marad az a szégyen, hogy a pástra lépő egyedül indul és nyer. (Van úgy, hogy csak a második lesz, mert nem adják ki az első helyet.) Nos, szerintem az új alkotmányt is a fentieknek megfelelően kell értékelni.

Fehérvári István Székesfehérvár

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.