A dohányzásról van szó, illetve annak betiltásáról a hétköznapi élet közösségi tereiben. (Lásd: éttermek, bárok, kocsmák stb.) A cél – úgymond – a nem dohányzók egészségének védelme. Mielőtt ehhez bármit is hozzáfűznék – csillapítandó a hisztériát –, jegyezzük meg: a cigaretta füstje nem azonos az első világháborúban használatos mustárgázzal, hiába próbálják egyesek erre a szintre tupírozni a veszélyt. Hogy ez a probléma miért nem oldható meg a logikailag kézenfekvő dohányzó- és nemdohányzó éttermek, kávéházak és bárok üzemeltetésével, arra az egyik televíziós műsorban az volt a válasz, hogy a pincéreknek is joguk van ahhoz, hogy füstmentes helyiségben dolgozzanak. Ez az érv annyira gyermekded, ne mondjam, bugyuta, hogy a megismétlését senkinek nem javaslom, különös tekintettel a belvárosban dolgozókra, a bányászfalvakra és a kohók, szénerőművek vagy cementgyárak környéki kocsmákra. Nem is beszélve a szelesebb időkben vörös „lúgporkarikákat” eregető, egyébként nem dohányzó devecseri pincérekről.

Tekintsünk el attól a sajátos ténytől is, hogy ha valaki magától nem képes leszokni a bagózásról, akkor – miután módja van rá – beterjeszthet egy törvényjavaslatot a tiltásról, gondolván, ez majd csak belekényszeríti őt is a füstölés abbahagyásába. Arra a kérdésre kellene egyszer már válaszolnia valakinek, hogy ha például Amerikában 1965-ben a férfiak 52%-a, a nőknek pedig 34%-a dohányzott, ami a teljes népességre vetítve körülbelül 43%-os átlagot jelent, akkor hogyan lehet ma nagyságrendileg több a dohányzással kapcsolatba hozható haláleset, miközben arányosan fele annyian dohányoznak. Válaszolni kellene arra is, hogy ha összefüggés van, mondjuk, a stroke és a dohányzás között, akkor például az Amerikában második legtöbb dohányost magáénak tudó West Virginiában (26,8%) hogyan halhatnak meg kevesebben stroke-ban (109), mint az ötven államból a „legtisztábbak” közé tartozó, 43. helyezett (19,5%) Washingtonban, ahol ugyanezen okból kifolyólag mégis évente 111 haláleset történik.

A saját maga leszokását az ország egyharmadának házi őrizetbe helyezésével megtámogató úr azt állítja, hogy New Yorkban már a tiltó törvényt követő évben 3400-zal csökkent a súlyosnak számító stroke-ok száma. A példa azt sugallja, hogy a stroke és a dohányzás között nemcsak egyszerű összefüggés, de egyenesen és bizonyíthatóan ok-okozati összefüggés áll fenn. Statisztikailag – legalábbis a churchilli értelemben – lehet, hogy így van, de akkor hogyan értelmezzük az alábbi adatokat?

(A páros összehasonlításokban a zárójelben lévő szám azt jelzi, hogy a dohányzók százalékát tekintve az adott állam hányadik a rangsorban. Természetesen az USA ötven állama közül – innen állnak rendelkezésemre adatok.)

Alaszkában (7.) 24,8% dohányzik, a stroke-ban elhunytak száma 107.

Idahóban (48.) 17,4% dohányzik, a stroke-ban elhunytak száma 110.

Ohióban (5.) 25,8% dohányzik, a stroke-ban elhunytak száma 105.

Kansasban (40.) 19,8% dohányzik, a stroke-ban elhunytak száma 105.

De nézzünk egy másik furcsaságot! Az ötven állam közül Utahban található a legkevesebb dohányos (10,4%), amire azért már mondhatjuk azt is, hogy kvázi füstmentes. Nem a cinizmus mondatja velem, hanem az ordító különbség, mert ugyanekkor a 150%-kal több dohányost felmutató Ohióban az elhunytak száma mindösszesen kilenccel több, mint a 96 halálesetet regisztráló Utahban. De ez még mind semmi,mert a 80%-kal több dohányost számláló Arizonában (18,5%) pontosan hússzal kevesebben halnak meg stroke-ban (76-an), mint Utahban (96). Ezeken azért már el kellene gondolkodniuk a légből kapott adatokkal dobálózó és azokat bizonyítottan ok-okozati összefüggésként tálaló, másokat a társadalmi kommunikációs terekből kirekeszteni akaró fiúknak.

Természetesen őrültség volna tagadni, hogy a dohányzás káros az egészségre. Hiszen dohányfüstöt belélegezni vagy hegyi levegőben fekvőtámaszokat végezni aligha ugyanaz. Itt azonban egy szabályos hajsza kezd kibontakozni a dohányosok ellen, méghozzá olyan megbetegedésekkel kapcsolatban, amelyek kialakulásának –

feltehetőleg – okai vannak, nem pedig egyetlen oka. És még az sem biztos, hogy ebben a dohányfüst játssza a döntő szerepet. A legtöbb dohányzóval rendelkező öt állam közül három – Kentucky (1.), West Virginia (2.) és Ohio (5.) – egyúttal a szénerőművek „hazája” is. A rákban elhunytak számát tekintve Kentucky az első, West Virginia a második, Ohio pedig a nyolcadik legrosszabb adatokkal rendelkezik. Most akkor mi okoz itt és mit? És mi van a pincérekkel? Vagy mi van a kaliforniai és nevadai kaszinókban dolgozó krupiékkal? Ezekben

ugyanis nem tiltott a dohányzás, kivéve az ott dolgozókat. Tegyem hozzá: a csaknem száz közül az első és egyetlen nemdohányzó Las Vegas-i kaszinó (Silver City) csődbe ment.

Meg kéne érteni: kávéházakba, éttermekbe, kocsmákba stb. nem kifejezetten a fizikai állóképességük javítása céljából járnak az emberek, bár sajnos vannak ilyenek is, hanem elsősorban – bármilyen hihetetlen – a társasági élet miatt. Vagyis barátkozni, beszélgetni, netán ismerkedni stb. Az elkülönített – dohányzó és nemdohányzó – üzletek tehát tökéletesen megfelelnének a hangoztatott célnak. Már ha az lenne a valódi cél. De hagyjuk az éttermi rizsát és lépjünk tovább!

Az úgynevezett egészségügyi „overall rank” 42 szempont alapján rangsorolja az amerikai államokat. Ebbe a biztosítottak számától, a kórházi ellátottságtól a napi zöldség-gyümölcs fogyasztáson keresztül az egy főre eső jövedelemig és a levegőszennyeződésig – köztük a dohányzásig – szinte minden fontos adat beletartozik.

De hogyan kerül a dohányosok számát tekintve igen jól álló, 46. Massachusetts (18,4%) a 29. helyre a rákban legkevesebb elhalálozott listáján, miközben a negyvenkét szempontú egészségügyin az előkelő második? Vagy: az ugyancsak kitűnő adatokkal rendelkező – negyedik – Connecticut, amely a dohányzók számát tekintve 47. (18%) hogyan lehet ugyanezen a listán a 18.?Miközben az egészségügyi ellátás és megelőzés, valamint a dohányzók számát figyelembe véve minimum az első hat–nyolc között kellene szerepelniük. Feltéve persze, hogy az a bizonyos ok-okozati összefüggés nem légből kapott.

Ismétlem: ha itt arról lenne szó, hogy megvédjük a nem dohányzókat a füsttől, akkor az egyik étteremben vagy kocsmában lehetne dohányozni, a másikban nem. És mindenki oda és abba megy, ahová és amelyikbe akar. De erről szó sincs! Itt az ország egyharmadát kirekesztik a hétköznapi kommunikációs térből és egyúttal elvonják a figyelmet a valódi környezetszennyezőkről. Úgy, ahogy ez Amerikában történt. Azzal a különbséggel, hogy Magyarországon akadnak olyan fanatikus, a hittérítést keresztes hadjárattá változtatni akaró fiúk is, akik már a kerthelyiségeket is zárt térnek nyilváníttatták volna, feltehetőleg a „merjünk nagyok lenni” szlogen jegyében. S miközben a dohányzók száma Amerikában a hatvanas évekhez viszonyítva közel a felére csökkent, addig a rákos megbetegedések száma ma összehasonlíthatatlanul magasabb szinten stagnál vagy minimális csökkenést mutat. Mondhatnám, és ezt egyáltalán nem lehet kizárni, hogy a minimális csökkenés a kis fogyasztású autók elterjedésével van összefüggésben, de hagyjuk a churchilli „magunk hamisította” statisztikákat.

Hogy ezért érdemes-e „lenyomni” bármelyik ország egyharmadát, azt erősen kétlem. Igaz, ahogy fentebb már jeleztem, nem is erről van szó.

Ami az ok-okozati összefüggéseket illeti, elmondok egy történetet. E cikk írójának egy szerencsétlen véletlen folytán elrepedt a farcsontja. Amikor bevittek a kórházba, az orvos első kérdése az volt, hogy dohányzom-e?! Nem ismétlem meg a választ, hátha gyerekek is olvassák a lapot, pedig a nagy humanista ezúttal ráhibázott. Ugyanis addigra már előttem is világossá vált, hogy a dohányzás farcsontrepedést okoz.

(Hogy ő ezt honnan tudta, az számomra rejtély.) A baleset tudniillik azért történt, mert a munkahelyemen cigizni csak a szabad ég alatt lehetett, és az ötvenfokos melegben az általam választott műanyag sörösrekesz, amire rá akartam ülni, megolvadt a napon. Ez akkor derült ki, amikor ráültem és összerogyott alattam. Azóta az ok-okozati összefüggésekkel úgy vagyok, hogy adott esetben akár igazak is lehetnek.

Ha tehát valaki a jövőben azt olvassa valahol, hogy a dohányzás farcsontrepedést okoz, ne lepődjön meg!

A következtetés nem az olajlobbi vagy a szénerőművek üzemeltetőinek kreálmánya, hanem statisztikailag bizonyítható tény. Abban az évben ugyanis egyetlen farcsontrepedés történt La Paz megyében. Ez pedig százszázalékos arány.

A szerző költő, közíró

– Ejnye, Ricsike, tudod, hogy a mi iskolánkban szigorúan vesszük az ilyet: minálunk csakis a D osztály a dohányzó osztály