Katyni emlékmű

A katyni mártírok budapesti emlékművének avatásán a lengyel államfő egész Lengyelország nevében mondott köszönetet a magyar–lengyel barátság e megható bizonyítékáért. Kiemelte, hogy a történelmi igazságot fenn kell tartani, és emlékezni kell a legrettenetesebb eseményekre is. A magyar elnök úgy fogalmazott, hogy a 71 évvel ezelőtti tragédia egyetlen szóban összpontosul: Katyn. Voltak más helyszínek is, de Katyn lett az iszonyat neve. Megemlékezett a Sztálin által elrendelt tömeggyilkosság magyar áldozatáról, a varsói egyetem lektoráról is.

Szép volna, ha Katyn után egy másik helység, Kamenyec-Podolszkij mártírjainak is emlékművet állítana a magyar főváros. Idén nyáron lesz 70 éve, hogy deportálták a Magyarországon élő, de magyar állampolgársággal nem rendelkező zsidókat. A magyar kormány rendeletére 18 ezer embert hurcoltak el. Nagyobbrészt generációk óta Magyarországon laktak, érvényes lakhatási engedéllyel. A kőrösmezei gyűjtőtáboron keresztül a német hadsereg által elfoglalt Ukrajnába vitték őket. Közülük 15 ezren soha nem térhettek vissza hazájukba, Magyarországra, őket 1941. augusztus 27–28-án agyonlőtték Kamenyec-Podolszkijban. Nehéz szó, nehéz kimondani, nehéz leírni.

Pataki Pál

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.