Alkotmányjogi bűnözők

Szeretem lapjuk tárgyilagosságát. Mégis, a Szájer alkotmánya című írásuk (április 9.) némileg felzaklatott, hideg szakszerűségével, érzelemmentes pontosságával. Pedig ebben a cikkben arról van szó, hogy miként szűnik meg Magyarország demokratikus jogállam lenni, hogyan kerülünk be Lukasenka és Chávez országainak díszes társaságába.

A cikk nagy pontossággal írja le címbeli tárgyát, mintha egy híres bűnöző karrierjét festené meg: az indulás éveit, a tanulást, a profi szakmabeliekkel való konzultációt, mindazt, ami felépíti a hőst a Nagy Bűntett elkövetésére. Merthogy bűntett készül a Magyar Köztársaság ellen. Egyszerűen megszűnik a népszuverenitás elve: azzal, hogy olyan emberek (is) fogják megválasztani az új parlamentet, akiknek semmi közük az országhoz, talán soha nem is jártak itten, azzal a köztársaság lakossága elveszti azon jogát, hogy szabadon döntsön képviselőiről. De az a tény, hogy két csibész, ha a Költségvetési Tanács tagja, bármely év áprilisában kikényszerítheti az Országgyűlés feloszlatását, csupán azzal, hogy nem fogadja el a tárgyévi költségvetést, ugyancsak megsemmisíti a népszuverenitás elvét: két pártkatona felülírja 5-6 millió választó akaratát! Nonszensz, amit az állítólag kiválóan felkészült, lapjuk által feldicsért jogásznak mégiscsak érzékelnie kellene! Kíváncsi lennék, hogy a megkérdezett 50 alkotmányjogászból (akikkel Szájer állítólag konzultált) hányan és pontosan kik voltak azok, akik ezt normálisnak tartották!

Hasonlóan abszurd az Alkotmánybíróság jogkörének korlátozása az államadósság függvényében. Hogy jön ez a két dolog össze? Talán pont az Alkotmánybíróság tud olyan döntéseket hozni, amelyek segítenek az adósság csökkentésében! (Például megsemmisíthetnék az új, idiotikus adótörvényt, amely évi 500 milliárddal terheli meg a költségvetést!) És ha már lenne ilyen tartozáshatár, az miért pont a GDP 50 százaléka, amikor az elvárás az EU részéről csak 60 százalék?

Az is a népszuverenitás korlátozása, hogy az új parlament csak kétharmados törvényekkel dönthet egy csomó dologról,mint pl. az adótörvények. Minek tartunk választást, ha a megválasztott többség keze meg van kötve?

Bauer Péter Budapest

Tisztelt Bauer Péter!

Szájer József portréjának megírásakor, e műfaj szabályai szerint, tárgyilagosságra, hideg szakszerűségre és érzelemmentes pontosságra törekedtünk. Pontosan úgy, ahogy Ön is fogalmazott. Az új alkotmány tartalmával kapcsolatos viták, félelmek és aggályok is megjelennek cikkünkben, de főként arra koncentráltunk, hogy bemutassuk azt a politikust, akinek a nevéhez lesz köthető az új alaptörvény.

Köszönjük véleményét!

Bednárik Imre, Csuhaj Ildikó

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.