Skizofrénia vagy megvilágosodás?

Nehéz azzal az állítással vitatkozni, hogy az Orbán-kormány eddigi működése a szegények és így a cigányok túlnyomó részének rovására ment végbe.

Az adórendszer átalakítása a kisfizetésűek rovására, a közmunkák megfelezése, a munkanélküli-segély megfaragása, az alsó iskolákban a buktatás visszaállítása, az iskolakezdés kötelező hatéves korra leszállítása, a tankötelezettség 15 éves korra történő leszállítása, a Gandhi Alapítvány megszüntetése, a fővárosi hátrányos helyzetű gyerekek patrónusainak kirúgása, az ilyen tehetséges gyerekek ösztöndíjának megszüntetése mind a szegények, és ezen belül a romák ellen történt. És még nem is teljes a felsorolás.

Ezek után meglepő volt olvasni Orbán Viktor: A cigányság nem teher, hanem lehetőség című írásukat (április 8.) és azt, hogy a miniszterelnök „történelmi megállapodást” készül megkötni párttársával, Farkas Flóriánnal, amely szerint több mint százezer embernek szerveznek közmunkát és több tízezer roma fiatalnak piacképes szakképzettséget nyújtanak.

Tehát pont az ellenkezőjét csinálják annak, amit eddig tettek.

Most el kell gondolkoznunk azon, hogy netán a miniszterelnök skizofréniában szenved, és most jött elő a másik énje, vagy csak arról van szó, hogy rájött: a cigánykérdés megoldása százszor fontosabb annál, mint az, hogy kihasználva a látens cigányellenességet, olyan jelszavakkal kampányoljon, hogy „mindenki dolgozzon”. A baj csak az, hogy katasztrofális gazdaságpolitikája miatt ennek a kormánynak nem sikerülhet jelentős mértékben új munkahelyeket teremtenie, eddig például a munkanélküliség növekedett regnálásuk alatt. Így lehetséges, hogy a „történelmi megállapodás” is bekerül a be nem váltott Fidesz-ígéretek gazdag gyűjteményébe.

Bauer Péter Budapest

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.