Egy harcos jégpapa

Kevés gyermek életében adódik olyan lehetőség, hogy az apukája még a sportág szabályain is változtatni tudjon győzelme érdekében. Így volt ez nemrég Debrecenben Kósa Eszter esetében.

Már korábban történt, de még mindig nem tudok napirendre térni fölötte. Műkorcsolya-vidékbajnokságot rendeztek gyermekek részére, ahol az említett kislány is indult mint versenyző. Igen ám, de Eszterke korcsoportjában 17 sikerre éhes kislány gyűlt össze. És mivel a helyi médiák a versenyt megelőző héten folyamatosan sugallták Eszterke győzelmét, határozottan kellett cselekedni. Kósa Lajos helyi polgármester apuka (aki mostanában egyébként is derekasan kiveszi részét a hirtelen törvényalkotásokból) javaslatára úgy döntöttek, hogy a korcsoportot két alkorcsoportra osztják, így sikerült igazságosan egy 14 és egy 3 fős korcsoportot létrehozni.

Nem kell nagy fejtörés hozzá, hogy kitaláljuk, Eszterke melyikbe került. Igen, a háromfősbe, amit fölényesen meg is nyert. Tették mindezt Sebestyén Júlia asszisztálásával, akit nemrég apuka szerződtetett a lányai (kisebbik lánya is műkorcsolyázik) mellé edzőnek sok százezres tiszteletdíjért. (Érdekes módon az még senkinek nem jutott eszébe, hogy a város tehetséges fiatal atlétái vagy a mostanában egyre több nemzetközi sikert is elérő díjugrató gyerekek mellé híres edzőt szerződtessenek.) A verseny fővédnöke természetesen Kósa Lajos volt, teljesen etikusan és tisztességesen.

A kislányok töretlen fejlődése érdekében a jégcsarnok mellé már építik milliókért a balett-termet. Az sem tántorítja el a polgármester urat e beruházástól, hogy városa csőd szélén áll a horribilis adóssághalmaz miatt.

Az meg végképp nem számít, mit érezhetnek a hír hallatán azok az Eszterkével azonos korú gyerekek, akiknek nap mint nap nyakig sárosan kell megküzdeniük még az iskolába járással is a csatornázatlan, aszfalt nélküli, külterületi lakóhelyükről.

A hírek szerint Eszterke Dániában egy nemzetközi gyermekversenyen 3. helyezést ért el, igaz, itt sajnos 18 gyerekkel kellett megküzdenie, mert nem érvényesült Kósa apuka hazai gátlástalan mesterkedése, sem Sebestyén Júlia nemzetközi ismertsége.

Óriási tragédia egy ország sportéletében, ha a politika és egyes, hatalmukkal visszaélő politikusok ebbe beleavatkoznak.

Név és cím a szerkesztőségben

– Talán emlékszik, Kovács úr, két éve én voltam az, aki felháborodottan utasította vissza, hogy megalázó hálapénzeket dugdosson a zsebébe.
– Talán emlékszik, Kovács úr, két éve én voltam az, aki felháborodottan utasította vissza, hogy megalázó hálapénzeket dugdosson a zsebébe. Nos... Ez még akkor volt, amikor a szüleim támogatásként rendszeresen kiegészítették a pályakezdő orvosi fizetésemet... MARABU RAJZA
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.