Megszámláltatunk

Megoldhatatlan helyzetbe kerültem én, egy vallását nem gyakorló, római katolikus magyar állampolgár tíz évvel ezelőtt. Semmilyen módon nem tudtam az engem megszámoló állam tudomására hozni, hogy az vagyok, ami: egy vallását nem gyakorló római katolikus.

A népszámlálási kérdőív kitöltésekor kizárólag abból választhattam, hogy római katolikus vagyok (ez igaz, de én fontosabb információnak tartom, hogy nem veszek részt a hitéletben), vagy hogy nem tartozom felekezethez (ez tételesen nem igaz), esetleg beikszelhettem volna, hogy nem nyilatkozom (ez a megoldás épp a lényeget fedi el). Sosem fogom megtudni, hogy a feldolgozók mit kezdtek a kérdőívemmel, amelyre végül, kínomban, azt írtam az egyéb felekezet rubrikába: ateista.

Mindez persze álproblémának tűnhet, hiszen a 2001-es népszámlálás előtt – amely fél évszázad kihagyás után első ízben firtatta a lakosság vallási hovatartozását – az akkori, Fidesz vezette kormány számos alkalommal leszögezte, hogy a felmérés eredményeiből nem vonnak le a kulturális antropológiai szemponton túlmenő, például az állam és egyház viszonyát érintő, netán költségvetési következtetéseket. Innen eredhet, hogy a népszámlálásnak az interneten olvasható összefoglalója is szinte bagatellizálja a vallásosság és a felekezethez való tartozás ilyetén összemosását: a statisztikai hivatal elsősorban módszertani nehézségekkel indokolja, hogy nem volt „célszerű a sokféle, összetett jellemzővel rendelkező vallásosságot vagy a vallás gyakorlásának vizsgálatát célul tűzni”.

És ez így teljesen rendben is lenne, hiszen tudományos szempontból nagyjából mindegy is, egy rosszul feltett kérdésre adott válaszában a lakosság hány százaléka vallja magát egyik vagy másik felekezethez tartozónak. Ami fontos, hogy amikor a mindenkori hatalom arról dönt, hogy az állami bevételekből mennyivel támogatja az egyes egyházak hitéleti és közszolgálati tevékenységét (hiszen a rendszerváltáskor eldőlt: szabadságuk mellé vagyonukat csak részben kapják vissza), akkor ezt a polgárok, az adófizetők tényleges akaratának megfelelően tegye. Senki sem tudja persze, hogy a jelenlegi helyzet, például az, hogy mind több iskola – a gimnáziumoknak már az egynegyede – egyházi fenntartású, mennyiben a költségvetési kényszer, és mennyiben a polgári szándék eredménye.

Azt viszont igenis tudni lehet, hogy a valós szociológiai vizsgálatok sem a vallásosságot, sem a felekezetek tényleges súlyát nem úgy írják le, amint a népszámlálás eredményei. Aminek két szempontból van ma jelentősége. Egyrészt, ha visszaemlékezünk, hogy tavaly, alig pár nappal a Fidesz–KDNP választási győzelmét követően Semjén Zsolt mai miniszterelnök-helyettes egy tévéműsorban már amellett érvelt, hogy célszerű lenne épp a népszámlálás alapján kiszámolni, melyik egyház mennyi állami támogatásra jogosult. Másrészt, ha tudjuk, hogy fél éven belül újra a kezünkbe kapjuk a felmérési íveket. És ha ugyanazt a kérdést teszik fel nekünk, mint legutóbb, akkor bármit válaszolunk is, a hatalom szája íze szerint nyilatkozunk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.