Alkotmányos remény
Majd egy éve nem jelentem meg ezen az oldalon, mert nem láttam értelmét, hogy a választások után „ugye megmondtam” publicisztikákat írjak. Most megtörni kényszerülök az önkéntes hallgatást, mert nagyon frusztrál és aggaszt, mondhatnám, gyötör az a defetista attitűd, amellyel minden bíráló úgy beszél az alkotmányegyvelegről, mintha megszavazása elkerülhetetlen volna.
Úgy tűnik, csak a Fidesz vezetői látják, hogy hamarosan nem lesz elég a frakciófegyelem az elkapkodott fércmunka megszavaztatásához – különben mi ok lenne a nagy sietségre? Nyilván tudják, hogy már a leglelkesebb hívők is látják, a nagy kapkodásban a tervezet száz sebből vérzik, és meg akarják szavaztatni, mielőtt teljesen elvérezne.
Persze nem remélhetjük, hogy a Fidesz- és a KDNP-frakció testületileg időben ráébredne: e méltatlan szöveg megszavazása után is tükörbe kell majd néznie reggelente. Sokkal inkább arra számítok, hogy a frakciókban van legalább egy tucat önérzetes, becsületes ember, aki végiggondolja, mit jelenthetnek – nem a párt mostani arrogáns erőfitogtatása, hanem – a jövő szempontjából a tervezetben foglaltak. Vagy talán nem lehetnek e pártok soraiban olyanok, akikben már kezd felsejleni, hogy a mostani könnyű győzelem minden másként gondolkodó felett néhány éven belül ellenzékük rabjává teheti őket? Hogy olyan alaptörvényt akarnak megszavaztatni velük, amely semmi mozgásteret nem nyújt nekik vagy fiaiknak lányaiknak, hogy alkalmazkodjanak egy minden eddiginél gyorsabban változó világhoz?
Nem hiszem, hogy nincsenek a Fidesz soraiban is jó páran, akik ne látnák: ami most állítólag a legnagyobb társadalmi támogatást élvezi, bebetonozva az alkotmányba, és így az Alkotmánybíróság kezét megkötve, kétharmados „sarkalatos” törvényekként idővel az ország idegrendszerét, a közigazgatást, a rendfenntartást, a gazdaságpolitikát megbénító méreggé válhat. Lehetnek például képviselők, akik olvasták a szakirodalmat, és tisztában vannak azzal, milyen veszélyes és költséges azok őrzése, akiknek nincs mit veszteniük – mégis megszavaznák a tényleges életfogytiglani bebörtönzést. Annak azonban nincs szakirodalma, hogy mit lehet várni attól, amit meg akarnak szavaztatni, mert amíg az életfogytiglani csak a büntető törvénykönyvben van kodifikálva, a rabban élhet a remény, hogy a törvény még életében megváltozik. Annak, hogy az alkotmány fosztja meg a szabadság reményétől, csak egy célja és eredménye lehet: megfosztjuk még ettől a parányi visszafogó esélytől, sőt emberi mivoltának elismerésétől is. Ennek következménye felmérhetetlen, mert ilyen embertelenséget még sehol sem foglaltak alkotmányba.
Kell hogy legyenek még a KDNP soraiban is, akik éppannyira abortuszellenesek, mint én, de tudják, hogy csak egy dolog rosszabb az abortusznál: a törvényt megszegni kényszerülő, titokban, nem szakszerűen elvégzett vagy megkezdett abortusz. És vaknak kell lennie annak a törvényhozónak, aki nem látja be, hogy az alkotmánytervezetbe foglalt,magzati élet kezdete előttre datált, a vatikáni fogalom szerint a fogamzás pillanatáig kiterjedő „magzatvédelem” – bármi legyen is végső megfogalmazása – elkerülhetetlenné teszi a mostani abortuszszabályozás megszigorítását, majd pedig a nők erre vonatkozó jogainak teljes eltörlését.
Talán nincs olyan képviselő, aki emlékszik a maga és felesége hetekig tartó gyötrődésére, míg végül eldöntötték, hogy semmiképp sem tudnak akkor (még) egy gyermeket vállalni. És mennyire megnyugodott, hogy felesége legálisan szakíttathatta meg a terhességét egy biztonságos klinikán. Nem úgy, mint unokahúga, aki régebben, egy kötőtűs sikátori próbálkozás után félig elvérezve menekült Romániából Magyarországra, ahol az életét megmentették ugyan, de a méhe odaveszett.
Lehetnek képviselők, akiknek lidérces álmaik vannak arról, hogy diszkóba járó lányukat megitatják valami kábító „partidroggal”, és azt sem fogja tudni, ki ejtette teherbe. Eléggé aggódhattak emiatt eddig is, de most még inkább fognak, ha elképzelik, hogy lányuk nem bírná lelkileg, ha meg kellene szülnie annak gyermekét, aki ezt tette.Mert bizony meg kell majd szülnie, hiszen ha megszavazzák az új alkotmányt, az alatta meghozott törvények a nemi erőszak esetében is legfeljebb az első – mondjuk a 2012-es, de nem a későbbi – megszorításokban engedik majd meg az abortuszt nemi erőszak esetében. Egy ilyen szerencsétlen lánynak azonban már az első megszorítás után sem fogadják majd el hivatkozását a nemi erőszakra (ne tetszett volna diszkóba járni!), és persze addigra már a pszichológiai okokat is rég leszalámizzák, hiszen még a tébolydában is meg lehet szülni egy gyereket! És ha az anya jólétét nem vesszük figyelembe, a legkegyetlenebb, legmegalázóbb erőszakban fogant magzat semmiben sem különbözik a legodaadóbb szerelemből foganttól. Sorolhatnám az okokat, amiért hiszem, hogy volnának képviselők, akik nem tudnának lelkiismeretük szerint megszavazni egy ilyen alkotmányt, ha megengednék maguknak, hogy végiggondolják egyes bekezdéseinek következményeit, és lenne bátorságuk szembeállni vezetőikkel.
De még inkább bízom abban, hogy lesznek a KDNP-frakcióban, akik végül rádöbbennek: a K betű pártjuk megnevezésében nem a Fideszhez kötő, megosztó kuruckodást jelenti, hanem kereszténységük megvallását. Márpedig nem nevezheti magát kereszténynek senki, aki nem teszi magáévá teljes egészében, és nem teszi életformájává a jézusi alaptanítást: „Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket.” (Mt. 5,44) Jézus ezt nem úgy értette, hogy semmibe véve, megalázva, gyűlölve azokat, akik nem értenek egyet veletek, tegyétek őket ellenségetekké, hogy aztán szerethessétek őket. Vagy: tegyetek megmindent, hogy legyenek, akik titeket átkoznak, hogy áldhassátok őket.
Márpedig úgy tűnik, a Fidesz vezérei arrogáns, végig nem gondolt dafke alkotmányozásukkal mindent megtesznek, hogy ellenségeskedést (és gyűlölködést) szítsanak, és a felebaráti szeretetet a maguk módján értelmeztessék: szeresd saját feled barátait. Kell, hogy legyenek a KDNP soraiban is, akik látják, hogy ezzel az alkotmánnyal nem hidat építenek, hanem olyan árkokat szélesítenek, amelyeket kétharmad híján talán évtizedekig nem lesz képes a legjobb szándékú kormány sem áthidalni. És hamarosan, legkésőbb a következő, nyilván nem kétharmados ciklusban egymagukban már ők maguk sem, még ha ráébrednek is, mekkora kárt okoz, milyen igazságtalansághoz vezet egy-egy alkotmányi védelem alatt álló kétharmados törvény.
Sokan spekulálnak azon, miért teszik lehetővé az előre hozott választást új eszközökkel az új alkotmányban, és miért utalnak lépten-nyomon ennek valószínűségére, hiszen a Fidesz ezzel a lépéssel biztosan elveszítené a kétharmadát. De hiszen éppen így tudná teljesen bebetonozni mindazokat a kétharmados törvényeket, amelyek alkotmányos védelmet élveznek. A kétharmad feladása olyan, mint amikor a kamikaze pilóta kidobja a kormánybotot, hogy jobb belátása, az életösztöne ne téríthesse el a gépét az utolsó pillanatban, miután ráirányította az ellenséges csatahajóra.
Teljesen elképzelhetőnek tartom, hogy a Fidesznek még önmaga bebetonozásánál is fontosabb rögeszméinek bebetonozása egy kialakulni látszó bunkermentalitásban, amelynek lényege, hogy minél többen rekednek kint, annál jobb a kevés bekerültnek, akik az Ügybe vetett tiszta hitet és a vezér mindenáron való szolgálatát képviselik. De nem hiszem, hogy a kormányzó pártszövetség érdekházasságában mindenki önként és dalolva vállalja a cinkosságot az ország megerőszakolásában.
Sok jóakaratúnak, tárgyilagosnak tetsző elemző, közíró a minden nézetnek teret adó nyitott-nyilvános vitát hiányolja. Lehet, hogy erre is szükség van, de most eljutottunk oda, amikor a népi bölcsesség azt mondja: számolj tízig, mielőtt cselekszel. Nem több vitára volna most szükség, hanem egy mély lélegzetvételre és pár hónapos alkotmányozási szünetre, hogy mindenki megemészthesse az eddig elhangzottakat, és ősszel nem nagyobb elszántsággal, hanem megfontoltabb bölcsességgel kezdhessenek ismét az alkotmányozásba. Mert egy alkotmány tartalmának és nyelvezetének a letisztulását nem érheti el a legfennköltebb vita sem, nemhogy az, aminek az elmúlt hetekben-napokban tanúi lehettünk.
Persze legtöbben csodával tartanák határosnak, ha megszavaznák az alkotmányozási szünetet. Ha csak így, spontán módon történne meg, én is isteni csodának tartanám. Ha viszont csak maroknyi kormánypárti képviselő odanyilatkozna vagy csak kiszivárogtatná, hogy a szavazói számára előnytelen – például önkormányzati – passzusok miatt, vagy lelkiismereti okokból nem tudja megszavazni az akkor éppen aktuális tervezetet (amit ő nem írt alá!), a Fidesz és mindannyiunk számára a legjobb megoldás a folyamat felfüggesztése lenne, őszi újrakezdéssel. Mégpedig megfelelő megfontolás, meditáció és reflexió után, egyes esetekben akár bölcsebb hozzáállással. Igaz, hogy a kocka a Fidesz markában van, de még nincs elvetve.
A szerző közíró
