Ötvenhét éve veszek részt az egészségügyben. Amikor kezdtem, a sebészek helyi érzéstelenítésben végezték még a tüdőműtétet is, és így jártak el a gyomorműtéteknél is. Ha altatni kellett, akkor a néhány elemis műtősfiú altatta éterrel a betegeket. A műtétekhez nélkülözhetetlen gumikesztyűből sem volt elég, cérnakesztyűben operáltunk. A vidéki kórházban a halottaskamra kivett ajtaján boncoltunk, nem ismertük az intenzív betegellátást, sem az egyszer használatos eszközöket. Akkoriban a parasztembereknek nem volt társadalombiztosítása, ezért, ha lehetett, elkerülték a kórházi kezelést. Végszükség esetén otthon operáltatták meg magukat. Még ismertem azt a pápai sebész főorvost, aki 125-ös Danuvia motorján (ami akkoriban még nagy luxusnak számított) házakhoz járt operálni, a motor hátsó ülésére ültetett műtősfiúval, akinek a hátizsákjában voltak a műtéthez szükséges sterilizált eszközök. Műtőnek a konyhát, műtőasztalnak a konyhaasztalt használták.

Azóta mindannyiunk szerencséjére, hihetetlen mennyiségű pénz ráfordításával, igen nagy utat tett meg a magyar egészségügy is. Ma Magyarországon lényegében minden korszerű és bevált egészségügyi ellátás elérhető. Az elmúlt közel hat évtized alatt azt éltük meg, hogy a mindenkori döntéshozók az ország lehetőségének határait feszegetve végeztek beruházásokat, tömtek az egészségügybe milliárdokat. Sajnos ezt sokszor a józan intő szavak ellenére, értelmetlenül és feleslegesen tették, mint amilyen a „minden járásba kórházat” program is volt. A mai, szétszórtan telepített, csak gazdaságtalanul működtethető, feleslegesen nagyszámú intézményből álló hálózat is ennek az eredménye. Ez a szerkezet akadályává vált az egészségügy gazdaságos és ésszerű működtetésnek.

Az egészségügyiek bérét az ágazatok közül a legalacsonyabb színvonalon tartották, mert úgy vélték, hogy egy „nem termelő” ágazat nem érdemel többet. Megengedték, sőt propagálták a „hálapénz intézményét”, amivel a betegek csekély jövedelméből kívánták az egészségügyiek megalázó bérszínvonalát kiegészíteni. Ez lett a kiszolgáltatott beteg emberekkel szembeni legnagyobb igazságtalanságok egyike. Ezzel az „intézménnyel” azonban az is a baj, hogy míg néhány szakma vezető beosztású orvosánál igen-igen sok pénzt hozott és hoz ma is, addig az orvosok és az egészségügyi dolgozók egy jelentős részénél semmit, vagy sokaknálminimális összeget eredményez ez a megalázó és igazságtalan intézmény.

A hálapénz morálisan agyonterheli a függetlenséget igénylő orvos-beteg viszonyt, és a korrupció melegágya. Ez a „szocializmusból” örökölt gyakorlat működik ma is. A bérek hihetetlenül alacsonyak, az ágazat dolgozói megélhetése alapjaiban is ellehetetlenült. Az elmúlt évek rossz gyakorlatát folytatja a mai vezetés is. Nagyot hibázott azzal, hogy megpróbálta kiszorítani az ágazatból a piaci alapú működtetést. Úgy viselkedett és úgy viselkedik ma is a politika, mintha a rendelkezésére álló lehetőség elég lenne a tényeknek és a lényegnek, mármint az elfogadhatatlanul alacsony bérek kérdésének az asztal alá söpréséhez. Minden figyelmeztető szó, intézkedés nélkül pergett le és pereg le ma is a kormányzatról!

Mára ennek következtében elhagyják ezt a szervezetet a működtetésére hivatott orvosok és egészségügyi dolgozók. Ugyanis amíg e területen csak a hardverbe nyomták a milliárdokat, máshol elismerték a víznek, a villanynak, a gáznak, a benzinnek és a versenyszféra dolgozóinak a piac diktálta árát, amit az egészségügynek is ki kell fizetnie. E területen ugyanakkor megtagadták a létszükséglet fenntartásához nélkülözhetetlen bérek biztosítását. A kormányzati döntéshozók az elmúlt évtizedekben és – miként kiderült – most, ez évben is elzárkóznak a bérek rendezése elől.

Manapság megint azt halljuk, hogy 280 milliárd forintot adnak az egészségügy korszerűsítésére, a hardver javítására, de a szükséges béremelésekre, a szoftver megtartására lényegében semmit sem. Az ezrével külföldre távozott orvosok és egészségügyi dolgozók már a lábukkal szavaztak a mai egészségügyi bérrendszerről. Nélkülük azonban nem lesz betegellátás Magyarországon. Nyugat-Európába napokon belül megnyílik a szabad munkavállalás lehetősége. Egymillió betöltetlen munkahely várja orvosainkat, egészségügyi dolgozóinkat, négyszerestől hétszeresig terjedő bérrel. Meddig mondjuk még, hogy „ez így nem mehet tovább!”? Ki fogja gyógyítani gyerekeinket, unokáinkat?

Ma már a népszerű, úgynevezett hálapénzes szakmákban is orvoshiány alakult ki az országban több helyen, a hálapénz nélkülieket nem is említve! Meddig kíván ezen a tévúton haladni a kormányzat? Ha még mindig ezt az eszetlen politikát kívánja folytatni, nagyon gyorsan itt lesz a baj. A vidéki háziorvosok jelentős hányada már régen túljutott a nyugdíjkorhatáron, sok háziorvosi körzet betöltetlen, a kórházakból hiányzik a középnemzedék. A fiatal, most végzett orvosok fele nem jelentkezett a magyarországi álláshelyeken, a rezidensek az őket ért méltatlanságok miatt sorra mondanak fel, a végzősök külföldre törekednek.

Ha a piaci viszonyokra épít az állam, akkor tudomásul kell végre vennie a piaci viszonyok létét az egészségügyben is, és le kell vonnia a tanulságokat a bérrendszert illetően is. Emelni kell a béreket, ma, nem holnap, nem jövőre!Most, amíg még van kinek!

A lábak egyre könnyebben mozdulnak, az utak egyre kitaposottabbak!

A szerző orvos