Megtetszett neki a gondolat. A nyilvánosság előtt nem, de a pletykák szerint szűkebb körben azóta is többször visszatért rá: egységes, korlátot nem ismerő politikai akarat és piacgazdaság együttese vezet gyors növekedéshez. A minta pedig Kína. Kínát ismerők mondják, közelről egészen másként fest a „monolitikus” kínai kommunista vezetés. Nem rögtönöznek, minden döntést alaposan előkészítenek, megrágják, ha kell évekig forgatják a szavakat. A kommunista párt Állandó Bizottságában a párt főtitkára csak első az egyenlők között.

A kissé titokzatos, kilenctagú testület állítólag eleve nem kezd olyan vitába, amelyben nem garantált az egység, de ha mégis, nem szavaznak 5:4, 6:3 vagy akár 7:2 arányban, addig folytatják, amíg nem sikerül kialakítani a mindenki számára elfogadható álláspontot. Ez nem hasonlít a mai magyar „demokratikus” döntéshozatali mechanizmusra, ha csak annyiban nem, hogy némiképpen az utóbbiról is korlátozottak az ismereteink. Lévén szó nem egy ázsiai diktatúráról, hanem az Európai Unió és a NATO egyik tagállamáról, ez már önmagában is probléma, bár nem a legnagyobb.

Dönthetnének akár titokban is, csak döntenének jól! Az indulat, a dac azonban rossz tanácsadó. A miniszterelnök az Európai Parlamentben a nyílt színen veszett össze bírálóival, március 15-én pedig Berlint és Brüsszelt sértegette ünnepi beszédében. Az EP a kormány ellen szavazott a médiatörvény ügyében, amiből még lesznek bonyodalmak, de még az első vihar sem csitult el, amikor az új alkotmány miatt máris kibontakozóban a következő. EU-elnökségünk romokban hever, fő céljai közül a félidőre alig maradt menthető.

A keleti partnerségi csúcsértekezlet „időpont-egyeztetési nehézségek” miatt elmarad – mert Barack Obamának éppen akkor Varsóba kell mennie egy olyan rendezvényre, amelyről korábban szó sem volt, a lengyelek egyszerűen kihasználták, hogy megrendült Budapest nemzetközi tekintélye. És most itt a versenyképességi paktum, amely helyett tudatosan a perifériát, a ki- és lemaradást választjuk, csak hogy minél kevesebben dumálhassanak bele a kormány önfejű döntéseibe. Angela Merkel egyáltalán nem diplomatikusan, hanem már-már brutális nyíltsággal figyelmeztette Schmitt Pált, hogy a multikra kivetett válságadók vissza fognak ütni a magyar gazdaságra. Orbán Európában is „forradalmárként” viselkedik, de ott nemhogy kétharmada, már egyetlen szövetségese sincs.

Az utóbbi hetekben idehaza öten haltak bele abba, hogy valaki szembement az autópályán a forgalommal.