A történelem kozmetikázása
Nem először rugaszkodnak neki a kártalanítás ügyének. Magyarországon 1949 után ez persze szóba se jöhetett. A rendszerváltást követő kormányok mindig nagyon nehezen értették meg, hogy Magyarországnak legalább annyira érdeke ennek az ügynek a rendezése, mint a zsidó közösségnek. Most először fordul azonban elő, hogy a kártalanítási kérdéseket megpróbálják összekötni egyéb ügyekkel, s ezzel szinte lehetetlenné teszik az előrehaladást.
Hiba lenne általános következtetéseket levonni az eddig megtartott két találkozóból, azonban már most nyilvánvaló, hogyan képzeli a kormányzat ezeket a tárgyalásokat. Az első megbeszélésen felolvasták a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány új kuratóriumának névsorát, amellyel az ott lévők vagy egyetértettek, vagy nem, de ez nem is volt lényeges, mert a döntés már megszületett. Dr. Gál András Levente a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára a márciusi megbeszélést követően a kormany.hu internetes oldalnak nyilatkozva világosan elmondta, hogyan képzeli a megbeszéléseket. Úgy fogalmazott: „Nem szavazunk a különböző ügyekről, hanem folyamatosan tájékozódunk és tájékoztatást adunk, a bizottság a párbeszéd színhelye.” Világos és egyértelmű szavak, ezen a fórumon a jelenlévőkkel közölt döntéseket el kell fogadni. A Magyar Zsidó Örökség Közalapítvány Kuratóriumát úgy akarják „kiszélesíteni”, hogy az eredeti javaslatokat tévő zsidó szervezetek többségét ki kívánják zárni.
A Holokauszt DokumentációsKözpont és Emlékgyűjtemény Közalapítvány új kuratóriumának kijelölése először csak annak tűnt, mint az élet többi területén hozott döntés. Egy állami közalapítványnál a regnáló hatalom a neki szimpatikusabbnak tűnő személyeket kívánta kinevezni,mert így látta biztosítottnak a szervezet jobb működését. Nem volna ebben semmi különös, most azonban az államtitkári nyilatkozatból kitűnik, sokkal többről van szó, át akarják íratni a történelmet. Nehéz kérdést vet fel az, hogy az államtitkár úrnak, és általában a politikának van-e köze ahhoz, hogy egy múzeumban milyen kiállítás van. Ezek szakmai kérdések.
Úgy tűnik, a kinevezések célja a kormányzati elvárások teljesítése. Az új „koncepció” világosan kiolvasható a nyilatkozatból. Szeretnék elfeledtetni a tényt, hogy a magyar zsidóságot akkor rekesztették ki, akkor tették tönkre, akkor gyilkolták meg, amikor Magyarországon törvényes rend és fegyelem volt. Tévedés ne essék, miután HorthyMiklós konszolidálta a rendszerét, az Országgyűlés törvényeket hozott. Nem a szabadcsapatok, az orgoványi gyilkosok hozták meg a modern európai történelem első zsidóellenes törvényét, amellyel a lakosság egy részét kirekesztették a felsőoktatásból. Amikor ezt a törvényt hozták, a német nácikról igen kevesen tudtak, azoknagyonmesszevoltak a hatalomtól. Magyarországon törvényes rend volt, amikor a harmincas évek végén, a negyvenes évek elején meghozták a zsidótörvényeket, halálba küldték a zsidó munkaszolgálatosok tízezreit, és az állami szervek, a közigazgatás, a csendőrség, a rendőrség a katonai vezetés és mindenki más végrehajtotta azokat. Így próbálták megfosztani gazdasági létalapjuktól, munkájuktól, vagyonuktól a magyar zsidóságot.
A német csapatok 1944. március 19-én nemcsak úgy bevonultak, hanem ebbe beleegyezett a kormányzó is, a magyar katonák nem szálltak szembe velük. Ő nevezte ki a miniszterelnököt, és az a kormány hozta meg azokat a szabályokat, amelyek alapján a magyarországi zsidóságot gettóba kényszerítették, haláltáborokba hurcolták. Működött az ország, a mozik, a színházak, az iskolák, és működtek a bíróságok, erőszakszervezetek.
Az államtitkár úr így fogalmaz: „…mivel nincs ok-okozati összefüggésben az, hogy a magyarlakta vidékek visszatérnek Magyarországhoz, és oda Horthy Miklós kormányzó és amagyar hadsereg bevonul, azzal, hogy később menetben hajtották az embereket a halálba. Mindez olyan történelmi csúsztatás, amely felesleges feszültségeket kelt.”
Valóban nincs összefüggés a magyar csapatok bevonulása és a zsidóságot érintő törvényi korlátozások között? Az észak-erdélyi és a csehszlovákiai zsidóság viszonylag nyugodtan és egyenlőségben élt mindaddig, amíg vissza nem kaptuk ezeket a területeket. A magyar katonák bevonulását az ottani magyar nyelvű lakosság, így a zsidóság is kitörő örömmel és lelkesedéssel fogadta. Sajnos azonban nem sok időnek kellett eltelnie, hogy a zsidók megértsék: a helyzet megváltozott, ők nem olyan magyarok, mint a töb biek, hanem másod-, harmadrendű állampolgárok. Ez az ok-okozati összefüggés, és nem jogszabályoknak kell eldönteni, hogy mi a történelmi valóság.
(A dél-erdélyi zsidókat korábban taktikai okokból a román hatóságok nem szolgáltatták ki a németeknek, de itt is folyamatos volt az üldöztetés. Tudunk a szörnyű pogromokról, melynek során tízezrek pusztultak el. És arról is mindenki tud, milyen szörnyű bűntetteket követtek el a román katonák az ott lakó zsidósággal szemben a szovjetektől elfoglalt területeken.)
Azt nem tudni, hogyan kívánja majd a kormány az új kuratóriumon keresztül érvényesíteni az akaratát, hiszen az oda kinevezettek többször bebizonyították, hogy értik és tudják a szakmájukat, a zsidó ügyekért elkötelezett, tudós emberek, akik nem a történelem kozmetikázásához kívánnak segédkezet nyújtani. A holokauszt emlékközpont új igazgatójának jelölt professzor a magyar zsidó munkaszolgálatosok történetének kiváló kutatója, akitől távol áll a valós történések szépítgetése.
Az illetékeseknek meg kellene érteniük, hogy a holokauszt történetének kutatása, oktatása, az ezzel kapcsolatos kiállítások szervezése, különböző könyvek írása és kiadása olyan szakma, amely speciális tudást igényel, s az ezzel foglalkozóknak csak egyetlen céljuk lehet: hogy a tények és az összefüggések feltárásával segítsék e fájdalmas korszak beépítését a magyar nemzet emlékezetébe.
A történelem politikai célú átírása, újraértékelése nem segíti, hanem gátolja a szembenézést, és ezzel megakadályozza, hogy a társadalmi önvizsgálat olyan eredményeket érjen el, amire Németország jó példát mutat.
A szerző a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke
