Külföldön díjazták megbízhatóságát, méltatták megfontoltságát, nevezték már Európa kancellárnőjének is. Megdolgozott érte: bár némi halogatás után foglalt csak állást a görög mentőcsomag ügyében, végül csak sikerült összehoznia az európai gazdasági kormányzás alapjait. Nem bánta a Vaslady elnevezést sem: sőt alkalmazkodott hozzá, a legutóbbi uniós csúcsokra már a legendás kézitáskát is hozta magával. Kicsit még zavarban volt, hova is tegye e korábban mellőzött kiegészítőt, majd gyorsan bedugta az asztal alá. Ám mindenki láthatta: ott a táska, amivel annak idején Maggie Thatcher az asztalra csapott.

Más retiküljében nem illik kotorászni, mi sem tennénk, de úgy tűnik, a kancellár elvesztett valamit: az iránytűjét. Német politikustól szokatlan, hogy egy tartományi választás oltárán feláldozza a német külpolitika eddigi irányvonalát. Két héttel a baden-württembergi szavazás előtt a kancellár és a berlini kormány szinte követhetetlen fordulatot vett: nemcsak az atompolitikában (ez még magyarázható), hanem a Líbia elleni ENSZ BT-szavazáskor is. Máig érthetetlen, hogy miért tartózkodott Berlin.

A közvélemény rég túl van a „német katonákat nem küldünk külföldre” dogmán. Kadhafi ekkor már az ellenzéket mészárolta Bengáziban. Ez lenne az emberi jogokat védő német kormány? – álmélkodtak az elemzők. Később visszavonta a fegyverembargót ellenőrző német hadihajókat a Földközitengerről, viszont küldött gyorsan néhány AWACS felderítőgépet – Afganisztánba. Merkel megdöntötte a német külpolitika régi tételét, miszerint a két fő szövetséges (az Egyesült Államok és Franciaország) közül legalább az egyik mellett célszerű kitartani. Most mindkettővel szembement. Egy táborba került viszont Kínával és Oroszországgal, ami gazdaságilag magyarázható, politikailag viszont elég kínos.

A pálfordulást ráadásul a választók sem díjazták. A külpolitikával – a német mellett ezt mutatják a hétvégi francia választások is – nehéz belpolitikai szavazatokat gyűjteni. Ez legutóbb Gerhard Schrödernek sikerült, aki az amúgy igencsak vitatott iraki háború miatt húzott ujjat George W. Bushsal. Merkel most csak annyit ért el, hogy saját szavazói mellett elbizonytalanította a világot és főképp Európát: vajon mennyire eltökélt a közös projektek mellett? Felnőtt-e a manapság igen ritka „európai politikus” szintjére? Egy tizenegymilliós tartományért kockára teszi a német külpolitika megbízhatóságát? A rossz emlékű Baden-Württemberget idén még három tartományi választás követi, de ha Merkel kizárólag a hazai közönségnek játszik, a Vasladyből csak a táska marad a nemzetközi porondon.

Meg kéne nézni azt a retikült, hátha mégiscsak benne van az iránytű.