Arra a kérdésre, hogy mit szól a hat magyar szakszervezeti tömörülés április 9-re tervezett megmozdulásához, a szóvivő azt találta válaszolni, vagy inkább hazudni, hogy ez nem is magyar, hanem nemzetközi rendezvény (külföldi támogatók valóban lesznek ott), ahol is a megszorítások ellen tüntetnek, ennélfogva „a kormány üdvözli, hogy a szakszervezetek támogatják az ő megszorításellenes politikáját”. Hihetetlen! Még szövegelemzésre sincs szükség. Szijjártó valójában azt sugallta, hogy a tüntetés Orbánbarát demars lesz, mert a szakszervezetek alig győznek örvendezni afölött, hogy főnöke véget vetett a gyurcsányi megszorításoknak. Legyen szabad ide idéznem Gaskó Istvánnak, a Gyurcsánykormány vasutasnemezisének másfél hónapja elhangzott mondatát: ez egy „pofátlan kormányzás”. Ő se gondolta volna talán, hogy verbálisan ennyire.

Minthogy azonban nincs nagy kedvem pamfletet írni, csak felidézem, mit tartanak elfogadhatatlannak a demonstrációra készülő szakszervezetek: az új adórendszert, a nyugdíjrendszer átalakítását, a táppénz csökkentését – egyebek között. Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek elnöke mindezt részleteiben is kifejtette, éspedig azzal, hogy az érdekegyeztető tanács (a munkáltatók, a munkavállalók és a kormány közös testülete) már vagy negyedéve nem ült össze, a háromoldalú konzultációs mechanizmust Orbánék nem működtetik. A szakszervezetek megkérdezése nélkül hoznak olyan törvényeket, amelyek a bérből és fizetésből élőket, a munka világát sújtják.

Borsik nem mondott újat. Gaskó csaknem két hónapja fejtette ki, hogy Orbán úgy csinál, mintha a szakszervezetek nem is léteznének. E magatartás ideológiájaként a Liga- és VDSZSZ-vezető –magára Orbánra hivatkozva – felidézte: „Amikor a miniszterelnök eljött az első egyeztetésre, azt mondta, hogy őt a fülkeforradalom a munkáltatók és a munkavállalók képviseletére egyaránt felhatalmazta”. Értsd: a kormányfő kezében vannak a legjobb helyen, sőt csak ott vannak jó helyen a szakszervezetek (is). Ez nem volt tornamutatvány. Ebben felfrissült a második világháború előtti önkényuralmi rendszerek tőről metszetten korporatív (munkavállalókat és munkáltatókat egy akolba terelő) ideológiája. Avagy – egy másik „gaskóiáda” – a (bolsevik) demokratikus centralizmus.

Az a környezet, ahol Orbán és társai politikailag szocializálódtak, nem kínált érintkezési felületet a szakszervezetekkel. Idővel a „munka társadalmáról” kezdtek papolni, de ebben a mantrában nem tudták és nem is akarták elhelyezni az MSZOSZ-t, a SZEF-et, a Ligát vagy épp az Autonómokat. Holott azok épp erre vártak. Hiú módon ábrándoztak. Tudniuk kellett volna, hogy mihelyt a hatalom a kezében lesz, Orbán Viktor semmibe veszi őket. Arra azonban tényleg nem gondolhattak még álmaikban sem, hogy amikor elfogy a türelmük, jön egy szóvivő és a képükbe mondja: nagyon helyes, hogy mellettünk tüntettek.