Lehet persze, hogy „még nincs itt az ideje”, egyszerűen csak engem az is érdekel, hogy mi a kiút, hogy képesek leszünk-e valaha is kikecmeregni a mostani zsákutcából. Úgy gondolom, hogy amíg a magyar társadalom többsége a tekintélytisztelet bűvöletében él, csakhogy ne kelljen tudomást szereznie a szabad verseny elsődlegességéről, az evolúció alapjáról, amely a szolidaritást, a másokkal való törődést eleve magában foglalja, hiszen például mi lenne akkor a gyerekekkel, nos addig ez nehéz lesz. A bajok gyökere már megint a pártokban keresendő, valamennyinek a „tekintélytisztelet” az alapja a volt SZDSZ-t kivéve, de még ők is kizárólag a nagytőke, a már „befutottak” jogát ismerték el a szabad versenyhez, ahogy ötezer éve az akkori elit is kizárta a rabszolgákat abból. Az egész emberiségnek ez a baja szerintem: egészen biztosan az emberek többsége van kizárva belőle, pedig mekkora hasznot tudnának hajtani, ha hagynák őket?!

A Magyar Köztársaságra visszatérve, ha már új alkotmány készül, nem lehetne belevenni, hogy pártelnök ne lehessen miniszterelnök? Csak egy darabig, ki tudja, hátha egyszer születik olyan magyar, aki a két, eléggé ellentétes habitust egy személyben bírja, de addigra talán sikerül a kliensrendszeren túllépnünk. Számomra az előző kormányzati felállás volt a legszimpatikusabb, emberileg is, de a válság leküzdése megindításának is feltétele volt, ahogy annak leállása most a pártelnöki-miniszterelnöki túlhatalom betegsége.

Kis Ilona magyar polgár