A röpke negyven percig tartó indoklásból az az összkép bontakozott ki, hogy a 2007-ben brutális kegyetlenséggel megölt Balla Irma fideszes debreceni önkormányzati képviselő gyilkosa után dilettáns módon nyomozott a rendőrség; logikátlan és ellentmondásos vádiratot állított össze a főügyészség; a tárgyalásokon összevissza hadováltak egyes igazságügyi orvosszakértők; s végezetül teljes mértékben megalapozatlan ítéletet hozott a megyei bíróság.

Az ítélőtábla lényegében arra a következtetésre jutott, hogy annak idején „kizárásos” alapon vették őrizetbe, gyanúsították meg és ítélték el ifj. Schönsteint, az áldozat jelenleg 33 éves fiát. Más nem lehetett, akkor biztosan ő volt, ezen az alapon. Ám nemhogy a bűnösségét nem bebizonyították, de még az eljárást sem voltak képesek rendesen lefolytatni.

Az új ítéletet akár az igazságszolgáltatásnak a szakmai dilettantizmus fölött aratott győzelmeként is ünnepelhetjük. Újra elismételhetjük az unalomig ismert tételt, miszerint egy jogállam nem attól jogállam, hogy nem történnek benne jogsérelmek, hanem attól, hogy a jogtalan sérelmeket elszenvedőknek képes igazságot szolgáltatni. Örömünk fokozására fölidézhetjük Lomnici Zoltán egykori főbíró egyik nyilatkozatát, miszerint az ugyanabban az ügyben született, s egymásnak gyökeresen ellentmondó bírósági ítéleteknek végső soron örülni is lehet, mert azt bizonyítják, hogy működnek, méghozzá jól működnek az igazságszolgáltatás fellebbviteli fórumai.

Elégedettségünk további fokozására rögzíthetjük, hogy a Debreceni Ítélőtábla bírói tanácsának tagjai a saját kollégáikra, s talán éppen személyes ismerőseikre voltak képesek megrendítően súlyos ütéseket mérni. Eszükbe sem jutott a „mundér becsülete”, s mintha nem is törődtek volna a Balla-ügy iránt évek óta megnyilvánuló élénk közfigyelemmel, várakozásokkal.

És mégis kesernyés a szám íze. Végigültem a 2008 óta folyó Balla-ügy minden tárgyalását, álmélkodva hallgattam a botladozó nyelvű szakértőket, figyeltem a bíróság által zavarba hozott rendőrtiszteket, s mindezek után tavaly hosszan elbeszélgettem Nagy Antallal, az elsőfokú ítéletet meghozó bíróval. Laikusként bátran ki merem jelenteni, hogy nagy szakmai felelősséggel mérlegelte a bizonyítékokat, s tiszta lelkiismerettel döntött úgy, hogy Balla Irma fiát 12 év fegyházra ítéli. Márpedig az ítélőtábla tegnapi döntése mégis azt mondja, hogy a rendőrségnek és a vádhatóságnak az áldozat fián kívül nem akadt jobb jelöltje a gyilkos szerepére, ezért a bíróságon addig szabták-varrták a rabruháját, míg bele nem tudták bújtatni.

S vajon miféle garancia van arra, hogy a következő szereposztással, újra első fokon, nem hasonlóan járnak el? És ha végleg ártatlannak bizonyul, vajon ki fog bocsánatot kérni az anyagyilkossággal vádolt, s két évig előzetesben tartott Schönstein Sándortól, ki követi meg Balla Irmának legalább az emlékét?