Míg e kommandó Schmitt Pál nyomait igyekszik eltüntetni, egy másik épp azzal birkózik, hogy föltárja a köztársasági elnök múltjának egy eddig csak kevéssé ismert szeletét. E buzgalomban osztozik Gyurcsány Ferenc és harcostársa, Molnár Csaba is, akik tisztáznák az államfő „zavaros” múltját, amit a terület avatott ismerője, Ungváry Krisztián történész próbál kikutatni. Föl is elevenítik, hogy az ifjú Schmitt a hatvanas években négy hónapi fölfüggesztett börtönbüntetést kapott társadalmi tulajdon rongálása jogcímén, továbbá azt, hogy jóval később a „betechnikázott objektum”, az Astoria szálló igazgató-helyettese volt, és „az akciók egy részéhez neki kellett a feltételeket biztosítania”, például a szobakiosztásért is felelt. Az Origo munkatársai megszólaltattak egy, Schmitt Pál idején az Astoriában dolgozó állambiztonsági tisztet, aki közölte, hogy ez így baromság, Schmitt akkoriban aktív sportoló volt, nemigen igazgató-helyetteskedett, ami, tegyük hozzá annak ismeretében, hogy a mi államfőnk helyesírásból valószínűleg megbukna általános iskolában, csak azt jelzi, hogy azért annak idején sem volt mindenki teljesen hülye. Ugyanakkor – ahogy azt Ungváry is megfogalmazza – nem életszerű, hogy Schmitt Pál ne tudott volna arról, mi folyik az Astoriában. Naná, hogy nem életszerű. Persze, hogy tudta. Nem kellett akkoriban az Astoriánál dolgozni ahhoz, hogy bárki tudhassa, mi történik szinte minden nagyobb magyarországi hotelben. Schmitt Pál elélsportolóskodott ott, kamu civil állással, építgette a karrierjét, egyelőre ennyit lehet tudni. Ez se szép, de nem gyalázatos. Ha valaki konkrét bizonyítékokkal áll elő azzal kapcsolatban, hogy az állambiztonságnak dolgozott, akkor elő vele, ha pedig nincs ilyen, akkor abba kéne hagyni ezt a sugalmazást, mert ugyanolyan gyomorforgató, mint a Budai Gyula-féle boszorkányüldözés.

Persze Schmitt Pál is megszólalhatna érdemben, mert az elhallgatás ilyenkor nem jó taktika. Igaz, ha javasolhatjuk, előbb múltjának egy kevésbé távoli időszakát kellene tisztáznia, azt, amikor nemrégiben hivatalának egyik beosztottját, aki nála valószínűleg jobban bánik a tollal, állítólag megróttak azért, mert helyesírási hibák tömkelegével küldte át az államfő alkotmányozási javaslatait az ezzel foglalkozó testületnek. Az elnök kiállhatna, és bocsánatot kérhetne azért a gyalázatért, hogy erre a nevenincs hivatalnokra próbáltak kenni mindent. Ezzel a gesztussal még viszszaszerezhetne valamit tisztsége méltóságából. Addig is, a miniszterelnök egye meg, amit főzött, ez az egész az ő szégyene.