A Péterfia utcán ballagok a Nagytemplom felé, délelőtt van, süt a nap, mellettem villamos csörömpöl, az utamba eső egyik kocsma előtt reménykedő szemű kutyák lesnek befelé a pultnál sörözgető istenséggazdira várva, a levizelt fal tövében pedig egy ötven körüli, alkoholista nő üldögél, a pólóján angol nyelvű felirat hirdeti, hogy „Szabadnak születtem”. Alig kotrom elő a jegyzetfüzetemet, hogy fölírjam a kutyákat, a nőt meg a pólót, amikor megáll mellettem egy autó, egy vállalkozó ismerősöm pattan ki belőle, s azt hadarja, hogy „gyere csak, mutatok neked valami érdekeset!”, majd felnyitja a kocsija csomagtartóját, s kiemel belőle egy citromsárga láncfűrészt. „Látod, ezzel vágnám le bizonyos valakiknek a fejét”, teszi hozzá jelentőségteljesen, majd rám néz, hogy mit szólok én ehhez, hát mit szólnék, csak hümmögök és jegyzetelek. Amúgy kedves, rendes ember ez az én vállalkozó ismerősöm, nem tudtam eleddig róla, hogy citromsárga láncfűrészszel a kezében magát a végzetet testesíti meg.

Megyek tovább a Péterfián a Nagytemplom felé, amikor két, rénszarvasnak öltözött huszonéves nő kanyarodik elém egy mellékutcából. „Mi Atyánk, ki vagy a mennyekbe’, mondd csak, melyik ajtón menjek be”, ezt éneklik a gyanútlan délelőtt nevetős képébe, s habár eléggé részegek, legalább kirobbanóan jó a kedvük. Amit nyilván csak azért jegyeztem le, mert bizonyosan akadnak a világban olyan rénszarvasnak öltözött részeg lányok is, akik bánatosak szegénykék.

Sétálok tovább, nézelődöm, mikor megcsörren a telefonom: egy barátom közli, hogy a minap megvilágosodott, s ezek után kizárólag alacsonyabb rendű lényként hajlandó tekinteni a kirívóan szélsőséges politikai nézeteket valló emberekre, mert „olyan kétlábúak ők, akik alacsony intellektusuk miatt voltaképpen négylábúaknak tekintendők, szavuk csak kutyaugatás, aminek számunkra értelme nincsen”. Aha, értem, s följegyzem ezt is, a mai naptól ennél többet már nem is várhatok. Azaz dehogynem.

Mert mire hazaérek, fölhív a Polgármester, s eléggé ideges, nem tetszik neki, amit írok, amit csinálok, ha jól veszem ki a szavaiból, egyáltalán nem tetszik neki, hogy egyáltalán vagyok. Szegény Polgármester, rossz lehet neki, hogy személyemben egy szavazatot nélkülöznie kell. „Átlépted a Rubicont”, figyelmeztet, aztán a balos médiát szidja, meg az internetet, hogy azon mindenfélét irkálni lehet, aztán szóba hozza Gyurcsányt, s hogy Gyurcsány 2006-ban kilövette valakinek a szemét. Ernyedten vitázom vele, érveket hozok, de nem számít, csak mondja a magáét, s amikor a heves nehéztüzérségi támadás után leteszem a telefont, akkor jut eszembe, mit kellett volna válaszolnom: azt kellett volna mondanom, hogy arra való, Polgármester úr, arra való a Rubicon, hogy átlépjük. Micsoda egy nap ez, s még nincsen vége. Estefelé az egyik rendszergazda hív, hogy ebben az internetes beíró izében, amit használunk, lesz valami változás. S emiatt meg kell változtatnom a bejelentkezési jelszavamat.

„Legyen az új jelszó az, hogy Rubicon”, mondom.

Mire közbevág, hogy „ez nem lesz jó, mert csak az a szó megfelelő, aminek semmi értelme nincsen, érted, Zsolt, csak az fogadható el, ami értelmetlen”, hát persze, bólogatok, sejtettem régóta, s közben a rénszarvasnak öltözött lányokon jár az eszem – soha ne vegyétek le azt a jelmezt, lányok, akárhogyan bámul rátok az utca, nevessetek ki minket, lányok, és ha odaértek a világunk határához, egy percig se gondolkozzatok, hogy merre tovább, fussatok el innen, lányok, fussatok el!