Miért is? Mert amikor a magyar kormány megsarcol külföldi – elsősorban német és francia – tulajdonban lévő cégeket, ugyanazzal a mozdulattal komoly forrásokat von el azoktól a fejlesztésektől, amelyeket e cégek Magyarországon terveztek. Ezek, elismerem, közhelyek. Mint ahogyan az is, hogy ezeknek az adóknak a megígért – de határidőhöz egyre kevésbé kötött – kivezetése valóságos „fekete lyukat” hagy maga után a költségvetésben, hacsak közben gazdaságunk nem vesz föl ma mindenképpen valószerűtlennek tűnő, hat százalékot is meghaladó növekedési ütemet.

A közhely azonban másként hat egy londoni elemző, mint a német kancellár szájából. Mint kiderült, a magyar államfő berlini látogatásán Angela Merkel fölvetette a különadóügyet, és a föntebb említett, teljesen negatív vélekedést fogalmazta meg vele kapcsolatban, mint az elemzők. Megismétlem akkor: megvan a veszélye annak, hogy a sarc „hosszabb távon több kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt”.

Gyanítom, hogy Angela Merkel azért fogadta Schmitt Pált, hogy túl az udvariaskodásokon, a kvázi hízelgéseken ezt elmondja neki, ahogy azt is feltételezem, hogy Merkelt nem annyira Magyarország haszna vagy kára foglalkoztatja, mint a német érdeksérelem. Banki, energia- és telekomvonalon a magyar sarc alapjában német érdekeket sért. És ha ez így van, az vesse az első követ Merkelre, aki nem nevezi nap mint nap „a magyar érdeket” mindennél előbbre valónak; aki nem erre való hivatkozással próbál kibújni szinte minden uniós kötelem alól.

Ahol a németek és a franciák közös cselekvést szorgalmaznak – Versenyképességi Paktum adóharmonizációval – mi „keresztbe fekszünk” nekik. Az euróból se kérünk. Tolódunk kifelé, a perifériára, holott épp onnan próbáltunk menekülni befelé. Amikor Orbán – egészen paradox módon, végtére is mi elnökölünk az unióban – „brüsszeli parancsokkal” dacol, pontosan tudja, kikkel kuruckodik. És még félre is vezet. A „Brüsszel” kódszót használja, holott a Merkel–Sarkozy-terv éppenséggel az Európai Bizottság feje fölött született. Arról az apróságról már nem is szólnék, hogy jólétünk alapvetően a német gazdaság teljesítőképességétől függ.

Bögyében vagyunk Merkelnek. A kormányfő „szegényangelázása” óta, ami a médiatörvény hivatalos német kritikájához kötődik, különösképp. Persze egy olyan formátumú politikus, mint a kancellár, ezt a sértést már rég ad acta tette. Arra azonban nincs módja, hogy ne álljon be a Magyar Telekomot birtokló, csúnyán megsarcolt Deutsche Telekom mögé, amelynek lobbiereje közmondásos. Ha ezek után az Európai Bíróság elmeszeli Magyarországot a telefon-, mobil-, kábel- és internetszolgáltatókra kivetett sarc uniós szabályokba ütköző felhasználása miatt, akkor ebben hajlamos leszek a DT és a kancellár hosszú kezét látni. Sokba is kerülhet akár.