Retrotmány
Az Értelmező Kéziszótár szerint az alkotmány: valamely állam alaptörvénye. Régies, irodalmi jelentése szerint: alkotás. Az „új alkotmány” kifejezésnek tehát három jelentéstani üzenete van:
1. Az államra irányulnak szabályai. Nem nemzetre, népre vagy népcsoportra, s nem is vallási vagy világnézeti közösségekre.
2. Alaptörvény. A jogrendszer fundamentuma. Nem hitvallás, nem deklaráció, s nem is a polgárok magánéletének iránytűje.
3. Új: tehát jellemző elemei azok, amelyekben más, mint a mai alkotmány.
Az alkotmánytervezetet megvizsgálva ebből a három szempontból arra a következtetésre jutottam, mint a korábbi években oly sokszor, amikor iskolai házirendek törvényességi felülvizsgálatát végeztem. Azt kellett gyakorta megállapítanom, hogy a nevelőtestület a törvény által a házirendbe utalt tárgykörök helyett a saját erkölcsi és magatartási követelményeit kívánja egy jogi dokumentumban megjeleníteni. Azt gondolják a tanárok, hogy ha saját világképüket, megygyőződéseiket, nevelési ambícióikat házirendbe foglalják, s ezzel jogi erőt rendelnek hozzá, akkor azokmajd hatékonyabban érvényesülhetnek a gyerekek, a fiatalok körében. A jó szándék ellenére katasztrofális eredménye van az ilyen „házirendnek”.
A jogot otromba eszközként használó nevelőtestületi akarat törvénysértően korlátoz állampolgári jogokat az egyén autonómiájába tartozó körben, ellenben a törvény által helyi szabályozásra előírt kérdések sora hiányzik a dokumentumból. Ilyen jogi katasztrófa felé vezet minket az alkotmányozást előkészítő szűk politikus csapat is. A saját politikai, világnézeti, erkölcsi identitását óhajtja megjeleníteni az ország alaptörvényében, ezzel alapvető jogegyenlőségi normákat szeg meg, miközben eltünteti az állam működése (és hatalmának korlátozása!) szempontjából elemi fontosságú jogi szabályozási tárgyakat.
Az alkotmánytervezet koncepciójában az állam megnevezésének (Magyarország) és az államformának (köztársaság) szétválasztása látszólag csak stíluskérdés. Valójában egy államformaváltás lehetőségének az előkészítése. Arról van szó, hogy az alkotmánytervezet nem tekinti az állam lényegének a köztársasági államformát; elsődlegesen az állam megnevezését szabályozza, s csak másodlagos ügyként kezeli, hogy ezt milyen államforma valósítja meg: köztársaság, királyság, kormányzóság... Ha az alkotmánytervezetből alkotmány lesz, akkor „Magyarország” államon belül gyorsabban, egyszerűbben és politikai értelemben is olcsóbban (kevésbé jelentős ügyként) lehetmajd államformát váltani. Ez a valódi jelentősége ennek a változtatásnak.
A „nemzeti hitvallás” alcímmel, a felsorolásokat kezdő, „büszkék vagyunk...”, „hiszszük...”, „valljuk...” kifejezésekkel, és az Isten szó többszöri használatával az alkotmánytervezet készítői annak a meggyőződésüknek adnak jogi kifejezést, hogy az alkotmánnyal a saját világnézetükre kell formálniuk a nemzetet. Ez két szempontból is életveszélyes tévedés. Egyrészt: az állam soha nem képes megjeleníteni a nemzet egészét – csak a hatalmat gyakorló rétegeket s azokat sem teljes körűen. Másrészt az alkotmány mint az állam működésének alaptörvénye teljességgel alkalmatlan keret az állampolgárok történelmi tudatának, világlátásának, hitének és erkölcseinek megjelenítésére és formálására.
De ennél sokkal többről és sokkal veszélyesebb dologról van itt szó. Ha egy jogi forrás (kivált a legfőbb jogforrás!) világnézeti, hitbéli és más, a polgárok véleménynyilvánítási, lelkiismereti és vallásszabadságába, a gondolatszabadságba tartozó tételeket tartalmaz, akkor ezeket a szabadságokat lényegében megsemmisíti, hiszen a rögzített tételektől való eltérést alkotmányellenesnek, tehát a legsúlyosabban törvénysértőnek nyilvánítja.
Ezért kell különös gonddal őriznünk az alkotmány műfaji tisztaságát és mentességét mindazon tartalmi kérdésektől és ügyektől, amelyek állampolgári autonómiánk, szabadságaink körébe esnek. Ha ezekben az állam – főként az alkotmányban! – állást foglal, akkor már a jog eszközeivel is élhet a másképp gondolkodókkal szemben, miként a sztálini alkotmányon alapuló diktatúra egykoron. (Lásd a Tervezet Alapvetésének Q./ jelű cikkét, amely szerint „Az Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni.”)
Teljes félreértés egy legújabb kori jogállami alkotmányt „szerződésként” értelmezni és a „Mi, a magyar nemzet tagjai” mondattal kezdeni. Túl azon, hogy országunk alkotmánya nem csak a magyar nemzet tagjaira irányadó, az sem stimmel, hogy itt valamilyen össznépi egyezségről, megállapodásról beszélhetnénk, hiszen az alkotmány – jogalkotás és nem politikai deklaráció. Még akkor sem, ha – egyébként a jogalkotás rendjébe ütköző módon! – a törvény „postambulum” részében az igennel szavazó képviselők nevének törvénybe foglalása mellett egy „Mi...” kezdetű mondat szerepel, s ebben „Isten és ember előtti” felelősségük tudatában állapítják meg a képviselők „Magyarország első egységes Alaptörvényét”.
Aránytalannak és túlzottnak tartom a „különleges jogrend”, a „rendkívüli állapot”, a „szükségállapot”, a „megelőző védelmi helyzet”, a „váratlan támadás”, a „veszélyhelyzet” szabályozását. Fölöttébb riasztó, hogy ennyiféle sajátosan értelmezhető helyzet szolgálhat ürügyként az alkotmányos garanciák felfüggesztésére.
Miközben az alkotmánytervezet hemzseg a nem alkotmányba való szabályozási tárgyaktól, erőltetett módon tekint a múltba, a száz-kétszáz évvel ezelőtti magyar közigazgatást (lásd a vár nélküli vármegyéket) idézi vissza – teljességgel hiányoznak belőle az elmúlt évtizedek európai jogfejlődésének meghatározó elemei: a gyermeki jogok, a fogyatékos emberek jogai, a fenntartható fejlődés, az esélyegyenlőség, a regionalitás, a szubszidiaritás és a részvétel elve.
Cikkem elején az Értelmező Kéziszótárnak az alkotmányra vonatkozó harmadik jelentését nem említettem: a „régies, tréfás” kifejezést, amely szerint az alkotmány: „építmény, tákolmány.” Sajnos úgy tűnik, hogy a mostani alkotmányozási metódus csak ennek a régies, tréfás jelentésnek képes megfelelni. Ami nem is lenne baj, ha Orbán Viktor csupán húsvéti tréfának szánná ezt az avítt, múltba ragadt, ideologikus, minden hatalmat koncentráló, jogainkat és szabadságainkat leépítő új alkotmányt, Magyarország retrotmányát.
A szerző jogász
