Nyilvánvaló, hogy valamilyen irreális ellenszenv kell legyen megnyilvánulásaik mögött, hiszen semmilyen racionális érvvel nem magyarázható, hogy évtizedek óta módszeresen az egyik legnagyobb környezetvédelmi beruházás, történetesen az M0-s körgyűrű megépítése, vagy egy egész alágazat, történetesen a közúti közlekedés és az abban részt vevők ellen dolgoznak.

Ami a csúsztatásokat illeti: a hivatkozott tanulmány még csak egyeztetési állapotban van, például épp az érintett alágazatok szakmai szervezetei nem véleményezhették még. Ráadásul az anyagban nincsenek kifejtve a közlekedés pozitívumai, tehát épp csak az nem látszik belőle, hogy mégis miért létezik egyáltalán ez az ágazat. A tanulmányban ráadásul van egy komoly módszertani szembenállás a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) és a Levegő Munkacsoport között, ennek alapján számokat meghivatkozni minimum nem elegáns, de nevezhetjük inkorrekt lépésnek is. Vagy vegyük az adócsalás kifejezést, ami egy egész szakmacsoportra vetítve kimeríti a becsületsértés fogalmát, de ha igazukban ennyire biztosak, kíváncsi lennék, mennyi feljelentést tettek már ez ügyben.

Sajnos, az is jellemző, hogy azokat az általuk kierőltetett számadatokat citálják szívesen, amelyek régi mondanivalójukat támasztják alá. Arról nem tesznek említést, hogy épp e tanulmány szerint az autóbuszos személyszállítás jelentősen kevesebb pénzébe kerül a társadalomnak, mint a vasúti. Ebből persze éppúgy butaság lenne messzemenő következtetéseket, ne adj, isten, döntéseket levezetni, mint a többi bombasztikus adatból, de jól mutatja, hogy az érveléseik nem koherensek. A meghivatkozott Pällmann-jelentésnek ugyanaz a hibája, mint általában a Levegő Munkacsoport egész közlekedéshez való hozzáállásának: alapvető szakmai tévedésben vannak, úgy tekintik a közlekedést, mint egy öncélú, csak a „használóknak” hasznot teremtő tevékenységet. Talán nem kell nagy képzelőerő, sőt még képzettség sem ahhoz, hogy belássuk, ez nagyon messze áll a valóságtól. Ezáltal pedig a hasznosság nélkül kiszámított költségekkel való dobálózásnak nincs értelme.

Manapság a sajtóban is újra napirendre került az útdíj kérdése, ezen belül is az, hogy ki mennyit fizessen. A fentebb kifejtett hibás gondolkodás alapozza meg azt, hogy az infrastruktúra költségeit a közvetlen használó által kell megfizettetni teljes mértékben, mintha annak hasznát is ő „tenné zsebre”. Hozzá kell tenni, hogy az infrastruktúra fenntartásához forrást jelentő adók most is léteznek, tehát a fuvarozóknak adott „támogatás” már ma sem létezik valójában. Természetesen a jelenlegi útdíjrendszeren van mit változtatni, ezt még a legnagyobb felhasználók, a közúti fuvarozók sem vitatják, sőt évek óta támogatják a használattal arányos díjfizetés bevezetését! De ha csak a Pällmann-jelentésre és az arra hivatkozó „környezetvédőkre” hagyatkozik a döntéshozó, akkor az bizony mégiscsak egy újabb sarc lesz a gépjármű-tulajdonosoknak. Ennek tovább gyűrűző, az egész gazdaságra nézve tragikus következményeivel pedig több tanulmány is foglalkozott már, ezek pl. az International Road Transport Union (IRU) honlapján is fellelhetők.

Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) főtitkára